
Elkezdődtek június 4-étől az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgák, amelyek június 11-éig tartanak. Rögtön ezután, június 15. és 26. között pedig a középszintű érettségi vizsgán bizonyíthatnak a tanulók.
Csongrád megyében emelt szinten 2119, ebből Hódmezővásárhelyen 153 diák szóbelizik a következő napokban. Középszinten június 15-től 2228 vásárhelyi, illetve tankerületi diák érettségizik majd.
Összeszedtünk néhány jól bevált segítséget, azoknak (is), akik kevésbé szoronganak a szóbelin.
Akinek a szóbeli vizsgázás nehéznek tűnik (különösen az első alkalom előtt), gyakorolja a beszédet tükör előtt. Lehetőség szerint nagyobb méretű tükröt választva, amelyben a teljes felsőtest mozgásai követhetőek.
A szóbeli vizsga során - nem elhanyagolható mértékben - számít a megjelenés. Professzionális fellépés, megfelelő öltözet és a zavaró tényezők kiiktatása: ezek teszik kényelmessé az amúgy szorongató helyzetet. Jó, ha a számonkérés helyszínére időben megérkezünk, különösebb izgalmak nélkül. A vizsga előtti időszak a témára való fókuszálás ideje, nem pedig az idegeskedés, vagy a tanultak görcsös ismétlésének legalkalmasabb időpontja.
A vizsga abban a pillanatban kezdődik, amikor a terembe belépünk. Amikor a helyzet igényli, először mutatkozzunk be, figyeljünk az utasításokra, próbáljunk meg természetesen reagálva válaszolni a kérdésekre. Nagyot lendíthet az értékelésen a szemkontaktus, a megfelelő testtartás. Előfordulhat, hogy a beszámoló alatt külső zavaró tényezők (zaj stb.) elterelik figyelmünket, ezeket megemlíthetjük, ha véletlenül összezavarodnánk.
A vizsga tárgyához ragaszkodjunk a beszélgetés során. Nem csak az előadásunk során, de a kérdéseket hallgatva is legyünk nagyon figyelmesek. Mindenkivel előfordul, hogy egy-egy direkt kérdésre nem tud azonnal válaszolni. Ezt beismerhetjük, de kezdjünk el gondolkodni a megoldási lehetőségeken. Akár hangosan is. Ha mást nem, legalább azt gondoljuk végig, mi hogyan oldanánk meg a felvetett problémát, ha már az irodalmi forrásokat nem tudjuk felidézni. A kérdésekre adott "igen" vagy "nem" a legtöbb esetben nem elegendő. Részletesen ki kell fejteni a szükséges szempontokat, legalább két-három tényezőt említve az indoklásban.
A vizsgáztatók általában öntudatlanul is jelzik, mikor érünk a rendelkezésre álló idő végére. Ha hátradőlnek, zárókérdést tesznek fel, összefoglalást kérnek, esetleg a hátunk mögötti órát kezdik figyelni, ideje lesz koncentráltan beszélnünk, mondandónkat lezárni.