BulvárItt a Szabadtéri 2015-ös évadja

2014. szeptember 24., szerda
 
Itt a Szabadtéri 2015-ös évadja

Verdi-opera, Az álarcosbál és Shakespeare Tévedések vígjátéka című drámája is szerepel a Szegedi Szabadtéri Játékok jövő évi műsorán - jelentette be Harangozó Gyula művészeti igazgató szerdán a Tisza-parti városban.

 

 

 

A 2015-ös évad július 3-án Verdi Az álarcosbál című operájával kezdődik - mondta a táncművész-koreográfus a fesztivál 2015-ös programját bemutató sajtótájékoztatón.

Tíz éve nem szerepelt Verdi-mű a fesztiválon, Az álarcosbált pedig az eredeti szövegkönyvvel Magyarországon először 1998-ban mutatták be, a Dóm téren. Jövőre a színpad méreteit kihasználó látványos operaprodukció várja a közönséget.

A következő hétvégén a Szabó Magda regényéből készült musicalt, az Abigélt tűzik műsorra a fesztiválon. Kocsák Tibor zeneszerző művét a Budapesti Operettszínház vendégjátékaként láthatják a nézők.

A Madách Színházzal együttműködésben idén hatalmas sikerrel bemutatott Mamma Mia! visszatér a fesztiválra. Az ABBA-musicalt Szirtes Tamás rendezésében július 17-én, 18-án és 19-én új szereposztással játsszák a Dóm téren.

Július 31-én és augusztus 1-jén prózai darabot, Shakespeare Tévedések vígjátéka című drámáját mutatja be a Szegedi Szabadtéri Játékok. A szervezők a magas művészi színvonalú, ugyanakkor szórakoztató produkcióhoz a legkiválóbb magyar színészeket kívánják felkérni.

A musical műfaj klasszikusa, A nyomorultak zárja majd az évadot augusztusban. Az 1985-ös londoni premier 30. évfordulóján teljesen új koncepciójú darabot állítanak színpadra Szegeden a Madách Színházzal koprodukcióban.

Jövőre is szerepel ingyenes ajándékkoncert a fesztivál programjában, amelyen az I. Nemzetközi Marton Éva Énekverseny különdíjasa, Signe Ravn Heiberg fiatal dán szoprán lesz az egyik fellépő.

 

Herczeg Tamás igazgató a látogatók körében végzett közönségkutatás eredményeit ismertetve elmondta, hogy az idén a látogatók között jelentősen emelkedett a nem szegediek aránya, a nézők 61 százaléka érkezett az ország más településeiről vagy külföldről. A felmérés szerint a közönség 683 millió forintot költött el Szegeden a jegyáron felül.

 

A nézőtér megfordítása nem okozott komoly problémát, és mivel a székesegyház felújítása a tervek szerint csak nyár elejére fejeződik be, a jövő évben még mindig a Dómmal szemben állítják föl a színpadot – tudatta a színházi szakember.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Csalás után elégtétel

Csalás után elégtétel

A Vásárhelyi Hírek fotósa is hozzájárult ahhoz, hogy csaláson kapták a vendégcsapatot. Ennek végeredményeként az óvásnak helyt adott a Baseball Szövetség.
Hogy az ablakcsere ne végződjön tragédiával

Hogy az ablakcsere ne végződjön tragédiával

Ha szűk látókörűen csak az energiatakarékosság szempontjaira figyelünk, akkor jöhet a fejfájás, a penészesedés, a CO-mérgezés, és legrosszabb esetben a tragédia.

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.