Kék hírekÍtélet a vásárhelyi fertőtlenítő cég ügyében

2017. november 1., szerda
 
Ítélet a vásárhelyi fertőtlenítő cég ügyében

Egy embert végrehajtandó, négyet felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtott első fokon a Szegedi Törvényszék kedden a 2006-os tiszai árvíz utáni fertőtlenítéssel kapcsolatos csalás miatt.

 

 

 

 

 

A bíróság a vádlottakat folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett csalás bűntettében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek. Négy vádlottra két év, illetve másfél év felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a törvényszék, egy többszörösen visszaeső vádlottat pedig másfél év végrehajtandó szabadságvesztésre ítélt. A vádlottaknak mellékbüntetésként több millió forintos pénzbüntetést is meg kell fizetniük.

 

Az ítélet szerint a BS Alfa Kereskedelmi Bt. vezetői, az első- és a másodrendű vádlott a Tiszán 2006-ban levonuló árvíz utáni helyzetet kihasználva a katasztrófavédelem közreműködésével rábírta 14 Csongrád megyei település önkormányzatát arra, hogy az elöntött területek fertőtlenítésével a cégüket bízzák meg. A településekkel kötött szerződésekben az önkormányzatokat megtévesztve azt állították, hogy a vegyi fertőtlenítéshez rendelkeznek a szükséges szaktudással, anyagi és személyi feltételekkel és engedélyekkel.

 

A vádlottak a településekkel 1 hektár és 294 hektár közötti nagyságú területek fertőtlenítésére kötöttek szerződést. Ezek között volt, amely teljesen szükségtelen volt, például Magyarcsanád esetében, ahol a szerződésben rögzített 75 hektárral szemben egyetlen hektárt sem borított korábban víz.

Az önkormányzatok a fertőtlenítési munkák elvégzéséhez összesen csaknem 283 millió forint állami támogatást igényeltek a vis maior alapból, ebből csaknem 58 millió forintot utaltak át. Ezen kívül Tiszasziget a saját költségvetéséből további 16,5 millió forintot, Hódmezővásárhely pedig további 21,1 millió forintot fizetett ki.

 

Tóth Tibor tanácsvezető bíró az ítélet indoklása során közölte, a szerződések megkötésekor már rendelkezésre állt az Országos Epidemiológiai Központ állásfoglalása, amely szerint a talaj záró fertőtlenítése csak kivételes esetekben szükséges, erre a vádlottaknak kötelességük lett volna figyelmeztetni az önkormányzatokat.

A szerződésekben rögzített területek fertőtlenítésére mintegy 4400 tonna vegyszerre lett volna szükség, a cégnek csupán ennek legfeljebb a negyede állt a rendelkezésére, és dokumentáltan a terepen is csupán tíz ember dolgozott. Noha a bizonylatokban 114 nap munkavégzés szerepelt, azt maga az elsőrendű vádlott is elismerte, hogy csupán 45 napot dolgoztak a fertőtlenítésen.

Az önkormányzatok számára készített elszámolások is azt támasztották alá, hogy bizonyos feladatokat nem vagy nem szakszerűen végeztek el. Volt olyan település, ahol papíron 0,8 hektár fertőtlenítésén ugyanannyi ember tovább dolgozott, mint máshol azonos adottságú, de csaknem százszor nagyobb területen.
Annak érdekében, hogy a munka elvégzését alá tudják támasztani, a vádlottak fiktív alvállalkozói megállapodásokat kötöttek, illetve valótlan tartalmú számlákat használtak föl.

 

A bíróság döntése ellen két vádlott és védője fellebbezett, míg az ügyészség, illetve más jelenlévő vádlottak három nap gondolkodási időt kértek az esetleges fellebbezés bejelentésére.

 
 
Forrás: Szegedi Törvényszék
VH
 

Olvassa el ezt is!

Esti fényben lesz igazán impozáns

Esti fényben lesz igazán impozáns

A lakosság arányában Vásárhelyről maradtak a legtöbben a harctéren, szinte minden család gyászolt hősi halottat. Méltóságteljes alkotás állít nekik emléket. Képekkel!
Ritka betegség Székkutason

Ritka betegség Székkutason

Magas lázra, nyelési nehézségre, fájdalmas kiütésekre panaszkodnak. Mivel levegőben terjed, valószínűleg még lesz, aki elkapja.
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.