GazdaságIsmét téma a Teleki utcai bölcsőde felújítása

2021. november 25., csütörtök
 
Ismét téma a Teleki utcai bölcsőde felújítása

2019 szeptemberében - az akkori hírek szerint a város 230 millió forintot kapott a Pénzügyminisztériumtól. a bölcsőde felújítására, korszerűsítésére.  

 

 

 

 

 

Az épület­ben 2012-ig működött egy 3 csoportos, 35 férőhelyes intézmény, majd évekig raktárként funkcionált

Már 2019 szeptemberében hírt adtunk a Vásárhelyi Hírekben, hogy akkor 230 millió forint támogatást nyert Hódmezővásárhely a Pénzügyminisztériumtól a Teleki utcai bölcsőde felújítására és újranyitására.

Két hónappal ezt megelőzően a bölcsőde épületében létre hozták a Csomorkányi Szolgáltató és Foglalkoztató Szociális Szövetkezet telephelyét, a Szent Bernadett Rehabilitációs Foglalkoztatót, amely később kiköltözött az épületből.

 

Mostanáig nem történt semmi, ám két év után ismét hírt adott az Önkormányzat a bölcsődével kapcsolatban.

 

A mostani közleményük szerint 230 millió forint európai unios támogatásból kezdődhet meg a felújítás.

A kivitelezésre kiírt közbeszerzést a HPQ PLUS Kft. nyerte nettó 149.536.407,- Ft- os ajánlattal, a parkolókat a Miksi Bau Kft. építheti meg nettó 3.472.484,- Ft-ért.

 

Az 1195 m2-es telken egy főépület és három kisebb melléképület található, utóbbiakból egyet elbontanak. A
főépületben a pályázati kiírásnak megfelelően 2 csoportszoba kerül kialakításra és az ehhez kapcsolódó kiszolgáló funkciók. Az épület a jelenleg érvényes bölcsődei előírásoknak - pl. a csoportszobák mérete és természetes bevilágítottsága tekintetében - már nem felel meg, így az épület nagyobb léptékű átalakítására van szükség, jelentősebb bontási munkákkal.


 

A gazdaságos üzemeltethetőség érdekében az épületek külső hőszigetelést kapnak, megújuló energiát
felhasználva valósul meg a bölcsőde energetikai korszerűsítése, hőszivattyús hűtés-fűtés rendszert alakítanak ki.


A fejlesztés eredményeként akadálymentes környezetet alakítanak ki, ezt többek között a bejárathoz
kialakítandó rámpa, az akadálymentes bejárat és az épületben elhelyezendő akadálymentes mosdó is biztosítja.


Az épület előtt 6 db parkolóhely létesül az ároklefedést követően térburkolattal ellátott közterületen.


A kivitelezési munkák várható befejezése 2022 nyara.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Egyre több a mikroműanyag a Tiszában

Egyre több a mikroműanyag a Tiszában

Megdöbbentő eredményeket hozott az eddigi minták elemzése, amikor a folyó vízrendszerének mikroműanyagokkal való szennyezettségét vizsgálták.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Eladott labdák, a figyelmetlenségek és elhibázott büntetők

Eladott labdák, a figyelmetlenségek és elhibázott büntetők

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli és a Békési SzSK csatája régóta nagy dél-alföldi rangadónak, egyben az NB I/B Zöld csoport egyik, ha nem a legfordulatosabb párosításának számít.
Már van menetrend is

Már van menetrend is

November elejétől három vasútvillamos közlekedik tesztüzemben végállomástól-végállomásig. Tesztelnek. Az utasforgalmi próbát és baleseti szituációs gyakorlatot már el is végezték..
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 35. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor 81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 
Ismét pozícióban Juhász Tünde
Ismét pozícióban Juhász Tünde Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 
...és beindult idén is!
...és beindult idén is! Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is
Méltó emlék a jövő nemzedékei számára is

Hódmezővásárhelyen augusztus 20-án délelőtt a hagyományoknak megfelelően ünnepséget rendeztek a Szent István téren.

 
Befürödhetünk a szökőkutakkal
Befürödhetünk a szökőkutakkal A napokban várható kánikula miatt a szülőknek érdemes jobban figyelni a szökőkutainkra, amelyeket eredetileg nem fürdésre tervezték.