SportEladott labdák, a figyelmetlenségek és elhibázott büntetők

2021. november 20., szombat
 
Eladott labdák, a figyelmetlenségek és elhibázott büntetők

A Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli és a Békési SzSK csatája régóta nagy dél-alföldi rangadónak, egyben az NB I/B Zöld csoport egyik, ha nem a legfordulatosabb párosításának számít.

 

 

 

 

 


A hazai pályán veretlen Kosársuli legutóbb nagyon fájó módon kapott ki a Tiszaújváros vendégeként, míg a békésiek a gyengébb szezonrajtot követően a legutóbbi két meccsüket (ELITE Basket idegenben, Győr otthon) megnyerték.

Vásárhelyi szempontból nagyon jól kezdődtek a dolgok, Bodócsi és Varga Ákos kosaraival az első percet 4-0-val indította a csapat. A negyed első felének centerpárbajában (Burko zsákolással és triplával, a másik oldalon az előző két szezonban a Kosársuliban játszó Acimovic ketteseivel) sikerült őrizni az előnyt, egészen a 7. percig, ekkor ugyanis a vendégek időkérésüket követően átvették a vezetést. A játékrész vége a miénk volt, Vejinovic büntetője, majd Kovacevic harcias befejezése után 23-23 állt az eredményjelzőn.

A második negyedben bő két és fél percig egyszer sem rezdült a háló, majd beindult az adok-kapok, és fej-fej mellett haladtak a csapatok. A 19. perc elején még 33-32-re ment a Kosársuli, ám Olic és Cvijin triplájával hamar fordult a kocka, és úgy tűnt, lélektanilag jelentősebb különbség is kialakulhat a szünetre (33-38). Az utolsó szó azonban Varga Ákosé volt, aki két kettest is értékesített, teljesen nyitva hagyva a küzdelmet a folytatásra.

37-38-ról rajtolt tehát a második felvonás, ami hamar a Békés javára fordult. 40-40 után ugyanis Balog és Krstic vezetésével 7-0-s rohamot produkáltak a vendégek, majd az előnyük már a tíz pontot súrolta. Hiába kért időt a Kosársuli, jöttek a hibák támadásban és a védekezés sem állt össze úgy, ahogy kellett volna, így kialakult a közte tíz a 27. percre (44-54), ami lényegesen nem is változott a negyed végére (50-59).

Vass hárompontosa után úgy tűnt, elúszhat az esély a végjátékra (50-62), ám Borbáth szűk egy perc alatt egymaga szórt egy 7-0-s szériát, amivel visszahozta a meccsbe a Kosársulit. Egyre inkább feléledt a tűz a csapatban, még úgy is, hogy hiába dolgozott mindkét palánk alatt remekül Burko, Balog tripláival nem lehetett mit kezdeni. Négy perccel a vége előtt, 62-72-ről indult a következő nagy felzárkózás, Varga Zalán és Pavlovic vezényletével kereken két perc alatt sikerült visszajönni 70-72-re, és még azok után is tartogatott fordulatot a meccs, hogy az utolsó perc kezdetére ismét hat pontra nőtt a hátrány (Acimovic büntetője után 72-78). Okos védekezéssel és Varga Ákos bátor támadójátékával az utolsó fél percre előbb négy, majd két pontra zárkóztunk (76-78), hogy aztán Krstic büntetője és a hazai időkérés után Varga Ákos extra hármassal hozza vissza a reményeket az utolsó tizenöt másodpercre (79-79). A remények azonban Krstic jóvoltából haltak el: a vendégek rutinos játékosa előbb lepörgetett pár másodpercet a támadóidőből, majd egy cselt követően dobott, a labda pedig a palánkról a gyűrűbe esett, ami egyet jelentett a Békés 81-79-es sikerével.

A Kosársuli hiába múlta felül szinte minden mutatóban a békésieket, az eladott labdák, a figyelmetlenségek és az elhibázott büntetők (kilenc is kimaradt) megbosszulták magukat, ez pedig az első hazai vereséget eredményezte a szezonban. Burko, Pavlovic, valamint a túloldalon Cvijin dupla-duplával vette ki a részét a meccsből, a legeredményesebb pedig a 26 pontig jutó Balog lett.

 

NB I/B Zöld csoport, 9. forduló:

Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli-Békési SzSK 79-81 (23-23, 14-15, 13-21, 29-22)

Hódtói Sportcsarnok, 250 néző. Vezette: Gál, Radnóti, Mintál

Kosársuli: Varga Á. 14/3, Pavlovic 11, Bodócsi 2, Varga Z. 19/9, Burko 15/3
Cserék: Borbáth 7/6, Bálint 2, Vejinovic 1, Kovacevic 8
Edzőpáros: Szablics Péter és Utasi Gábor

Békés: Krstic 13/9, Balog 26/12, Olic 10/6, Cvijin 13/9, Acimovic 9
Cserék: Okoh 4, Vass 6/6
Vezetőedző: Balog Vilmos

 

Utasi Gábor értékelése: „Nagyon csalódott vagyok. Valószínűleg a csapatban benne maradt a szörnyű tiszaújvárosi végjáték. Fejben nagyot kell javulnunk és fejlődnünk ahhoz, hogy ezeket a meccseket meg tudjuk nyerni. Ha ez összejön, győztesen fogjuk elhagyni a pályát.”

 

Az U20-asok folytatták remek sorozatukat, és megszerezték zsinórban a hatodik sikerüket a bajnokságban. A 98-65-ös végeredményt az első negyed alapozta meg (25-9), de mind a négy játékrészt megnyerte a csapat, amelyből Borbáth 22 ponttal, Megyesi 16 ponttal és 18 lepattanóval vette ki a részét, de Bodócsi, Knyur és Németh is tíz pont fölé jutott. A Kosársuli jelenleg ötödik a tabellán.

Folytatás vasárnap, amikor is a felnőttcsapat a Békéscsaba otthonában lép pályára a Hepp Kupában.

 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Korszerűsítették a Kovács-Küry Időskorúak Otthonát

Korszerűsítették a Kovács-Küry Időskorúak Otthonát

Befejeződött az otthon energetikai korszerűsítése. Megújult, korszerűbb környezetbe élhetnek a lakók, dolgozhatnak a gondozók.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2021. 52. hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Megválasztották a BFMK főigazgatóját

Megválasztották a BFMK főigazgatóját

A közgyűlés határozott az eseti bizottság által kiválasztott főigazgató személyéről. Három érvényes pályázó volt. A tisztséget egy szegedi pályázó nyerte.
Már van menetrend is

Már van menetrend is

November elejétől három vasútvillamos közlekedik tesztüzemben végállomástól-végállomásig. Tesztelnek. Az utasforgalmi próbát és baleseti szituációs gyakorlatot már el is végezték..
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2024
Családi események Hódmezővásárhelyen 2024 2024. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit
Díjazták az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítóit Átadták a XXXI. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok kiállítói részére meghirdetett elismeréseket. A háromnapos rendezvényen 220 kiállító lesz.
 
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja
Április 16. - A holokauszt magyar áldozatainak emléknapja

A vásárhelyi zsinagóga órája mind a mai napig azt az időpontot, 10 óra 10 percet mutatja, amikor 1944. június 16-án elhurcoltak a városból 737 zsidó polgárt.

 
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen
Nemzetközi konferencia és Észak-afrikai professzorok Vásárhelyen A Mezőgazdasági Kar első ízben rendez Erasmus Week rendezvénysorozatot, melynek apropója a Wellman Oszkár Nemzetközi Tudományos Konferencia.
 
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül
Szeged, Tisza-part és SZIN-es buliforgatag készül Már több, mint félszáz fellépő ismert az idei nyárzáró buli előadói közül. Ne feledjük: augusztus 28-31, Szegedi Partfürdő.
 
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt
Elfogták a tavaly óta keresett vásárhelyi tolvajt Egy idős hódmezővásárhelyi nőt beengedett a lakásába, mivel segített neki a táskái cipelésében.
 
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot
A Kosársuli már csak az 5-8. helyért folytatja a bajnokságot A Veszprém remek csapatmunkával, demoralizáló triplákkal és szoros védekezéssel hasonló módon lerohanta a kezdés után a Vásárhelyi Kosársulit.