KözéletIsmét beadják

2014. július 18., péntek
 
Ismét beadják

Hódmezővásárhelyen 221 iskolás lányt érint a térítésmentes védőoltás. Októberben kezdik beadni a két oltás egyikét.  

 

 

 

 

 

A Vásárhelyi Hírekben beszámoltunk, arról, hogy 2008 őszétől minden vásárhelyi illetőségű leánygyermek számára alanyi jogon jár a védőoltás. Évek óta Hódmezővásárhely élen jár a HPV oltásban, mert az Egészséges Vásárhely Program pályázati forrásból és az Önkormányzat hozzájárulásával igyekszik finanszírozni az oltóanyag beszerzést.

2012 őszén írtuk, hogy az EVP adatai szerint az eltelt időszakban összesen 815 leány kapta meg, ami az akkori adatok szerint a vásárhelyi leányok átoltottsági aránya 82 százalékos. Az eltelt időszakban a Humán papilloma vírus (HPV) ellen 6 iskolai évfolyamban közel másfél ezer lány szerzett már védettséget.

 

A Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerv tájékoztatása szerint októberben elkezdik a hetedik osztályos lányok HPV elleni térítésmentes védőoltását. Erre minden olyan lány jogosult, (A beiskolázási rendnek megfelelően a 2001. június 1. és 2002. május 31. között születettek.) aki betöltötte a 12. életévét, és az általános iskola 7. osztályát a 2014/2015-ös tanévben végzi. Ez független attól, hogy ki a fenntartója annak az intézménynek, amelybe jár.

Hódmezővásárhelyen, a KLIK –től kapott adatok szerint, mind az állami, mind pedig az egyházi tanintézményekben tanuló 221 lány kaphatja meg októbertől a védőoltást, amelyet majd két részletben adnak be a felkarba.

Vásárhelyen a legtöbben a Németh László Gimnázium és Általános Iskolából, ahol 40 lány, a legkevesebben a Kozmutza Flóra Ált. Isk. és Szakiskola, valamint az Aranyossy Ágoston Óvoda, Ált. Isk. Tagintézményében, amelyekben 6 lány kaphat oltást.

 

A Vásárhelyi Hírek kérdésére, a lebonyolítás rendjéről elmondták, hogy az iskolában a védőnő, illetve az iskolaorvos feladata a tájékoztatás, amelyet az év első szülői értekezletének keretében kapnak. Valamint egy írásos tájékoztató csomag is lesz, amely tartalmazza az úgynevezett szülői nyilatkozatot is. Ezt kell a szülőnek kitöltenie és aláírva visszajuttatnia az iskolába ahhoz, hogy gyermeke térítésmentes HPV elleni védőoltásban részesülhessen.

 

Kutatások szerint azok, akik megkapják a HPV elleni vakcinát, magas szintű védettséget élvezhetnek legalább nyolc éven keresztül, de várhatóan jóval tovább is.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nílusi láz Óbecsén

Nílusi láz Óbecsén

A Vajdaságban az első beteg. Biztosra vehető további betegek felbukkanása. Tavaly 32 áldozatot szedett. A hétvégén Vásárhelyen szúnyogirtást rendeltek el.

 

Fuss az egészségedért!

Fuss az egészségedért!

A Hódmezővásárhelyi Tájékozódási Futó Club július 19-én, szombaton reggel Váltófutó Versenyt rendez a népkerti futópályán. Részletek!
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.