Kultúra, oktatásIlyen lesz a következő tanév

2016. június 28., kedd
 
Ilyen lesz a következő tanév

Megjelent a 2016/17-es tanév rendjéről szóló miniszteri rendelet június 27-én a Magyar Közlönyben. A következő tanévben három tematikus hét is lesz majd az iskolákban. 

 

 



A tanítás szeptember elsején, csütörtökön kezdődik, és 2017. június 15-éig tart, a tanítási napok száma 182. A nappali oktatás munkarendje szerint működő szakgimnáziumban 180, gimnáziumban, szakközépiskolában és szakiskolában 181 nap. 

 

Az őszi szünet november 2-ától november 4-éig,  a téli szünet december 22-étől január 2-áig,  a tavaszi szünet április 13-ától április 18-áig tart majd. 

 

A szeptemberben induló tanévben - igaz majd csak jövőre - lesznek speciális témahetek. Az oktatásért felelős miniszter az alábbi időpontok szerint hirdeti meg:

a) pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete 2017. március 6. és 2017. március 10. között,

b) digitális témahét 2017. április 3. és 2017. április 7. között,

c) fenntarthatóság-környezettudatosság témahete 2017. április 24. és 2017. április 28. között.

 

A nevelési-oktatási intézmény a munkatervében meghatározott módon részt vehet a témahetekhez kapcsolódó programokon, továbbá a tantervben előírt, az adott témával összefüggő tanítási órákat, foglalkozásokat szervezhet a témahét keretében. 

A miniszteri rendeletben meghatározott méréseket, értékeléseket a 2016/2017-es tanévben az Oktatási Hivatal szervezi meg május 24-én.

A mérés napja tanítási napnak minősül, amelyet az érintett tanulók a mérésben való részvétellel teljesítenek, további kötelező tanórai foglalkozás a művészeti és a testnevelés órák kivételével számukra nem szervezhető. 

Az országos elemzést megküldik az oktatásért felelős miniszternek, aki ezt 2018. április 27-éig a kormányzati portálon nyilvánosságra hozza. 

Az eltérő ütemű fejlődésből, fejlesztési szükségletekből fakadó egyéni hátrányok csökkentésére, továbbá az alapkészségek sikeres megalapozása és kibontakoztatása érdekében az általános iskolák 2016. október 10-éig felmérik azon első évfolyamos tanulóik körét, akiknél az óvodai jelzések vagy a tanév kezdete óta szerzett tapasztalatok alapján az alapkészségek fejlesztését hangsúlyosabban kell támogatni, és ezért a tanító indokoltnak látja az ezt elősegítő pedagógiai tevékenység megalapozásához a diagnosztikus fejlődésvizsgáló rendszer alkalmazását.

 

Országos mérés, értékelés keretében a tanulók fizikai állapotának és edzettségének vizsgálatát az iskoláknak – az 1–4. évfolyamon, valamint a felnőttoktatásban tanulók kivételével – a nappali rendszerű iskolai oktatásban részt vevő diákok esetében 2017. január 9. és április 30. között kell megszervezniük. A mérés eredményeit az érintett intézmények 2017. június elsejéig töltik fel a Netfit rendszerbe. 

 

2017. január 2. és március 31. között szakmai ellenőrzés keretében meg kell vizsgálni az iskolákban a közösségi szolgálat teljesítését és dokumentálását – az ellenőrzést az Oktatási Hivatal folytatja le. 

A teljes tanévi menetrend:


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kitüntették Németh László atyát

Kitüntették Németh László atyát

A magyar nemzetért hősi halált haltak emlékének és a katonasírok ápolásában végzett önzetlen és segítő együttműködésért kapta a kitüntetést.
Tolvajt fogtak a rendőrök Újvárosban

Tolvajt fogtak a rendőrök Újvárosban

Őrizetbe vett a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság F. Imrét, aki egy újvárosi ingatlanból használati tárgyakat tulajdonított el.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.