Kultúra, oktatásÍgy éltünk tegnap, hogyan éljünk holnap

2015. május 9., szombat
 

A Szabadság téri Óvoda már nem először lepi meg érdekes és izgalmas programokkal a gyerekeket és szüleiket. Pontosabban pályázati projektek, civilszervezetek, vagy éppen alapítványok rendezvényeinek látványos és kreatív megvalósításával.

 

Fotók: VH

 

Május 9-én - igaz a kisgyerekek számára egy kissé rémisztő című: Biodiverzitás Családi Napra várták a gyerekeket és szüleiket. A nem éppen „családbarát szó:” a biodiverzitás fogalmával, magyarul a biológia sokféleséggel természetesen már játékos és látványos formában ismerkedhettek a gyerekek a Szabadság téri Óvodában.

 

Bozókiné Szabó Ildikó óvodavezető a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a Hulladékgazdálkodási Roadshow következő állomása a családi nap, amelynek több célja volt: a szelektív hulladékgyűjtés tudatosítása, a környezettudatos szemlélet és életmód megismertetése, ami nagyszüleiknél még az élet része volt. Kora délutánig a 11 városi óvodából érkezetteknek játékosan, sokszínű feladatokkal mutatták meg, hogyan tiszteljék a természetet. A lelkes kis környezetvédők okleveles „Zöld-manókká” válhattak szüleikkel együtt. Ehhez persze végig kellett menni az egyes „állomásokon”.

Az egyik csoportszobában például, kifejezetten gazdag és sokszínű kiállításon mutatták be eleink eszközeit, életmódját. Ebben egy igazán autentikus szakember, Sonkoly Ágnes a BFMK múzeumpedagógusa, a művelődési központ népi kiállítóhelyeinek koordinátora segített. Az eszközök után - igaz már az udvaron - következhetett a népi játékok kipróbálása.

A színesen és látványosan berendezett udvaron, kézműves foglalkozás, kutyaterápiás bemutató, bábelőadás is volt, na és persze az ilyenkor elmaradhatatlan ugrálóvár.

 

A kerti medencében pedig régi ismerősökkel találkozhattunk: az évekkel ezelőtt hulladékból készült hódcsaláddal, akik már szinte védjegyei a Zöld Kapocs Környezeti Nevelés Munkaközösség által Hódmezővásárhelyen elkezdett óvodai- iskolai környezettudatos nevelésnek.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

A Csárdáskirálynő Vásárhelyen

A Csárdáskirálynő Vásárhelyen

A Budapesti Operettszínház a világon a legismertebb operettel hazai és külföldi helyszíneket is érintő turnéra indul júniusban. Az állomások között szerepel Vásárhely.
A magyar felnőttek 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott

A magyar felnőttek 65 százaléka túlsúlyos vagy elhízott

A 2014-es felmérés szerint egy átlagos felnőtt magyar nőnek 91, egy férfinak 98 centiméter volt a haskörfogata. Ehhez 65 év felett a nőknél plusz 7 centiméter, a férfiaknál 4 centiméter adódik.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.