Hézső Ferenc festőművész 75. születésnapja alkalmából nyílik kiállítás az Emlékpontban. A jubileumi tárlat az alkotó 1960-70-es évekbeli munkásságából válogatott műveket mutatja be.

Fotó: VH ©

Hézső Ferenc művészete elkötelezett a vásárhelyi és az alföldi népélet iránt. A pusztulásra ítélt tanyavilágot, a külső kényszerek hatására megváltozott tanyai életformát újszerűen jeleníti meg. Tiszteli a vásárhelyi képzőművészeti hagyományt, de formailag nem követője senkinek. Sajátos szimbólumrendszert teremtett, ennek elemeit montázsszerűen rendezi el jórészt temperával készített képein. 

Érdekes adalék, hogy a Hézső család származását 1723-ig vissza tudták követni. Valamennyien vásárhelyiek voltak. Parasztok és iparosok, akik mindennapi munkájukkal beépültek Vásárhely hétköznapjaiba. A 20. század elejétől közülük már néhányan szociális érzelműek voltak. Ebbe a világszemléletbe született Hézső Ferenc is, aki sohasem tért el elődei elkötelezett emberi tartásától, és ez nemcsak  értéket jelentett számára, hanem meghatározta festői világát is.

A kommunista diktatúra időszakával foglalkozó Emlékpont Múzeum történésze, Mészáros Tamás a tavalyi nagy sikerű ’Megfigyelt művészet’ kiállítás kutatásai közben bukkant rá "Joó János" és "Szabó Gáspár" fedőnevű ügynökök jelentései között talált rá egy érdekes sztorira.

Hézső Ferenc 1967-ben első, saját költségén létrehozott önálló kiállítását idő előtt bezárták, hogy egy örmény festőnek egy érdektelenségbe fulladó tárlatot rendezzenek.

A jelentésekből kiviláglik, hogy a művésztársak, Fejér Csaba és Németh József mélységes felháborodásuknak adtak hangot, hogy a későbbi Tornyai-plakettes és Munkácsy-díjas Hézső első ‑ egyébként se túl hosszú időtartamú ‑ kiállítását megrövidítették. A Tornyai-múzeum legendás igazgatója, Dömötör János még Moszkvával is beszélt az ügyben, mindhiába. A két művész éles hangon elítélte a pártbizottság "partizánakcióját", sőt Németh József kijelentette, hogy azért hozták vissza a szovjet határról Martirosz Szárján kiállítását a pártfunkcionáriusok, hogy jófiúnak tűnjenek a magasabb rangú elvtársak szemében. A jelentésekből az is kiderült, hogy alig voltak ‑ művész pedig egy sem ‑ a megnyitón, pedig Vásárhelyen minden kiállítás kiemelt eseménynek számít(ott). Az ügynöknek az volt az érzése, hogy tüntetőleg maradtak el az emberek.

Az Emlékpont legújabb, Hézső Ferenc munkássága előtt tisztelgő időszaki kiállításán a falakra került néhány, az idő előtt bezárt kiállításon is szerepelt műve.

Hézső 1962-ben végzett a Képzőművészeti Főiskolán. Kezdettől fogva tagja volt a Vásárhelyi Művésztelepnek. 1966 és 1975 között a Bethlen Gábor Gimnáziumban, majd a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Rajz Tanszékén tanított 1975 és 2005 között, melynek két évtizeden át tanszékvezetője is volt. Művészete a vásárhelyi és az alföldi népélet iránt elkötelezett. Tiszteli a helyi képzőművészeti hagyományt, de formailag nem követője senkinek. A pusztulásra ítélt tanyavilágot, a külső kényszerek hatására megváltozott tanyai életformát újszerűen jeleníti meg. Sajátos szimbólumrendszert teremtett, mellyel ‑ saját elmondása szerint ‑ "pofán akarja vágni" képei nézőit. Munkásságát több díjjal, többek között Tornyai-plakettel és Munkácsy-díjjal is elismerték. Saját hitvallása szerint: „Igénylem a szoros kapcsolatot az engem körülvevő világgal. Tudatosan keresem a gyorsuló világ jelenségeinek sajátos arculatát.”

A 75. születésnapját szombaton ünneplő Hézső Ferenc Munkácsy-díjas festőművész kiállítása január 26-án 11 órakor nyílik a hódmezővásárhelyi Emlékpontban. A vendégeket Blazovich Péter intézményvezető köszönti, a kiállítást Szuromi Pál művészeti író nyitja meg.