SportIgazi csapatmunka volt

2017. november 11., szombat
 
Igazi csapatmunka volt

Az utolsó percekig kiélezett küzdelemben győzött a Hódtói Sportcsarnokban a Vásárhelyi Kosársuli a Győr ellen. Utasi Gábor legénysége nagyon jól dolgozott együtt, és a második negyedtől mutatott produkcióját nézve teljesen megérdemelten szerezte meg harmadik sikerét a bajnokságban. Jövő héten a Honvéd otthonába látogatnak a kék-sárgák.

 

 

 

Jól kezdtek a hazaiak, akik néhány perc után már 5 ponttal mentek el. A Győr azonban egyre inkább erőre kapott: Gál, Gombás és Csaba állt csapata élére, utolérték Vasékat, sőt a negyed végén már ők örülhettek 17-23-as vezetésnek.

Úgy tűnt, hogy ez felébresztette Utasi Gábor fiait, akik egyre agresszívebb védekezés mellett kreatív támadásokat vezettek, így ismét látóhatáron belülre kerültek a dunántúliak. (24-27) Bukics mester időkérése sem segített, és az ismét jó formában pályára lépő Gajic és a padról beszálló Varga kosaraival már ismét a Hódmezővásárhely vezetett, és ez a helyzet nem változott a nagyszünetig, amikor 40-36 állt a táblán.

 

Gajic-ot továbbra sem tudták tartani a fekete mezesek, a Kosársuli kosarasa röviddel a periódus kezdete után megdobta 19. pontját. (46-40) A társainak sem ment rosszul, Szabó, Horváth és Béres a támadó térfél mellett a védőoldalon is kivette a részét a melóból, aminek meglett az eredménye, 12 ponttal ellépett a Csongrád megyei gárda. A differenciából végül az utolsó játékrészre hetet faragtak a sokat reklamáló Rujákék.

 

Elég forró kezdett lenni a pite a vásárhelyieknek, de megint csak összekapták magukat. Bálint fontos (és kissé szerencsés) kosaraival, valamint Molnár belépésével és hármasával 76-65-re alakult az állás 4 perccel a dudaszó előtt. Egyre fokozódott a feszültség, amikor előre hozta védekezését a Győr-Moson-Sopron megyei társaság, ráadásul közülük Csaba György zsákolt egy bődületeset, és suhintott egy trojkát. (78-72) Erre Varga Zalán válaszolt szintén a hármas vonalon kívülről, majd Vas tempózott eredményesen, amivel eldőlt a győzelem sorsa.

 

Vásárhelyi Kosársuli – Agrofeed Széchenyi Egyetem Győri KC 86-74 (17-23, 23-13, 22-21, 24-17)

NBI B csoport, alapszakasz, vezette: Menyhárt, Vadász, Borgula.
Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 360 néző.

Kosársuli: SZABÓ 18/6, Bálint 4, Molnár 5/3, VAS 14/3, GAJIC 21.
Csere: VARGA 15/3, Horváth 2, Béres 7/3.
Edző: Utasi Gábor

Győr: Puszta 16, Ruják 10, Gál 8/6, Gombás 10/6, Horváth 5.

Csere: Nagy -, Domsitz 2, Geiger 4, Kámán -, CSABA 19/6.

Edző: Bukics Zsolt

 

Utasi Gábor: “Egy nagyon jó Győrrel játszottunk, de bizonyítottuk, hogy hazai pályán mindenkire veszélyesek vagyunk. Több kritikus pontja is volt a mérkőzésnek, amikor nehezen ment a pontszerzés, de ezeket az időszakokat sikeresen átvészeltük, és mindig meg tudtunk újulni. Többen is jó teljesítményt nyújtottak, igazi csapatmunka volt. Gratulálok a csapatomnak a győzelemhez!”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Ilyen lesz a kibővített Bethlen Gimnázium

Ilyen lesz a kibővített Bethlen Gimnázium

Igaz még egy kissé messze van 2018 ősze, amikor elkezdődnének a munkálatok, de már megismerhetők - a túlzás nélkül állítható - nagyszabású bővítési tervei. Tervképekkel!!
Mindszenti lánynak drukkolhatunk

Mindszenti lánynak drukkolhatunk

Mindszenti döntőse is van az idei Miss Alpok Adria Szépségverseny & Megye Szépe válogatónak. Sokat számítanak a közönségszavazatok!
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről

Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
A roma holokauszra emlékeztek

A roma holokauszra emlékeztek

Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.