BulvárMindszenti lánynak drukkolhatunk

2017. november 11., szombat
 
Mindszenti lánynak drukkolhatunk

Mindszenti döntőse is van az idei Miss Alpok Adria Szépségverseny & Megye Szépe válogatónak. Sokat számítanak a közönségszavazatok! 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nemrég a Vásárhelyi Hírekben írtuk, hogy a Miss World Hungary egyik jelöltje hódmezővásárhelyi volt. A most 21 éves Nagy Viktória a fitnesz egyik nagyon sikeres sportolója, nemcsak vásárhelyi egyesületében, hanem az országban és nemzetközi vonatkozásban is.

2013-ban az akkor 17 éves Kosztolányi Anna jutott be a Miss Alpok Adria megyei döntőjébe, Az ő neve jól ismert volt a fitness sportág kedvelői számára, hiszen több országos és nemzetközi dobogós helyezéseket tudhat magáénak. 2012.ben, az akkor 22 éves hódmezővásárhelyi Szabó Fanni az országos döntőn negyedik lett és ő lett a közönségdíjas is. A Vásárhelyi Hírek arca is volt és az egészséges életmódhoz adott tippeket a hírportálunkon.

A verseny után elmondta, a Vásárhelyi Hírek olvasói közönségszavazataikkal nagyon nagy mértékben hozzájárultak, ahhoz, hogy a bejutott. 

 

Most is ez a szándékunk, hogy olvasóink segítségével, pontosabban lájkjaival tovább jusson a mindszenti lány.

Miskolczi Anett, 18 éves. Kiskora óta sportol és 3 éve intenzíven űzi a rúdsportot is. Mint mondta, már részt vett több szépségversenyen és most szeretné megmérettetni magát az Alpok Adrián is.

A Vásárhelyi Híreknek azt is elmondta, tavaly érettségizett, jelenleg pedagógiai asszisztensnek tanul., de a jövő évtől a tanulmányait a szegedi Juhász Gyula Pedagógusképző Karán szeretné folytatni. Arra a kérdésünkre, hogy milyen pedagógus szeretne lenni, azt válaszolta: "Úgy gondolom hogy egy tanítónak minél nagyobb odaadással, szeretettel, változatossaggal kell átadnia a tudást a gyerekeknek. Szeretnék megértő, ötletes és türelmes tanítónő lenni akihez bizalommal fordulhatnak a gyerekek."

 

Miskolczi Anettet a közönségszavazatok segíthetik bejutni az országos válogatóba, illetve a békéscsabai Csaba Center Szépe 2017. címet elnyerő lány automatikusan bejut a Miss Alpok Adria országos középdöntőjébe.
Szavazni 2017. november 18. 12 óráig lehet ezen a linken (Kattintson!)

 

Az Alpok Adria (Miss Alpe Adria) versenyt első alkalommal 1988-ban rendezték meg Olaszországban, azóta minden évben egyre több és több lány nevez be a nemes vetélkedésre, hiszen az ott szerzett élmények mellett önbizalomnövelő hatása is van a megmérettetésnek.

Hazánk mellett kilenc ország, Ausztria, Horvátország, Németország, Olaszország, Svájc, Szlovénia, Szlovákia és San Marino vállalkozó kedvű hölgyei versenyeznek a királynői címért.

Magyarország 2001-ben kapcsolódott be a versengésbe, korábban csupán néhány viszonylag szűk körből kiválasztott versenyzővel képviseltette magát a Miss Alpe Adria döntőjében. Ma már a megyei előválogatókat az országos döntő, majd és a központi nemzetközi finálé követi.

Legutóbb, idén a 2017-es Alpok Adria versenyen május végén a 25 éves Csongrád megyei Táborosi Dominika fejére került a korona, aki a nemzetközi döntőben a harmadik helyen végzett. Első udvarhölgye a 19 éves békéscsabai Sinkovicz Ágnes, a második pedig a 17 éves tótkomlósi Jaksa Mercédesz lett. Az idén júliusban a döntőn az olasz lány, Gloria Pianta lett a szépségkirálynő. A Csongrád megyei lány, Táborosi Dominika különdíjas lett.

 

2018-ban Csongrád Megyét a szentesi Sipos Zsaklin képviselheti, aki Szegeden a szeptember 27-én tartott döntőn lett a megye szépe.

Miskolczi Anett


 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Élhető, biztonságos és igazságos ország ígéretével

Élhető, biztonságos és igazságos ország ígéretével

Újabb programpontokat ismertetett a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje november 9-én Vásárhelyen. Lobbiznak a kishomokiak tram train állomásáért is.
Nézzünk a jövőbe!

Nézzünk a jövőbe!

Kilenc hosszú hétvége és áthelyezett munkanap vár ránk 2018-ban. A munkanap áthelyezések miatt 2018-ban hat szombat is munkanap lesz.
Márky-Zay Péter Brüsszelben

Márky-Zay Péter Brüsszelben

A brüsszeli rendezvényen Európa különböző országaiból érkezett polgármesterek, városvezetők és az Európai Bizottság magas rangú képviselői vettek részt.

 

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

Kulcs az Olvasáshoz Program Vásárhelyen

559 vásárhelyi diák vett  részt a tanévben a vásárhelyi általános iskolások, az Önkormányzat és a Németh László Városi Könyvtár által szervezett Programban.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.