Kultúra, oktatásIdőutazás a színpadon

2015. március 7., szombat
 
Időutazás a színpadon

„Abból kell kiindulnunk, ami összeköt bennünket!” Ez a mottója a Hódmezővásárhelyi Liszt Ferenc Ének-zenei Általános Iskola felhívásának, hogy egy rendhagyó, különleges és megismételhetetlen tanévzáró hangversennyel ünnepeljék a kerek 50. tanévüket.

 

Képen a 2006-ban bemutatott Csongor és Tünde szereplői (VH archív)

 


„Az 50. jubileumi tanévet átélni, megélni mindannyiunk számára felemelő érzés. Hittel, a gyermekek iránti szeretettel, egymás iránti odafigyeléssel, együttgondolkodással szervezzük a tanév emlékeket is felidéző programjait. Tanévzáró hangversenyünk tisztelgés az intézmény múltja, jelene és jövője iránt” - mondta a felhívás kapcsán Forrainé Kószó Györgyi, az iskola igazgatója a Vásárhelyi Híreknek.

 

A szórólapon is olvasható felhívás szerint olyan programra készül az iskola, amelyben fel szeretnék eleveníteni a korábbi sikeres musicaleket, zenés darabokat. Egyfajta időutazást élhetnek majd át a jelenlegi és egykori diákok, szülők, hozzátartozók és a Liszt Ferenc Iskola tevékenységét figyelemmel kísérők.

Várják tehát, azoknak a volt szereplőknek a jelentkezését, akik szívesen állnának újra színpadra a jelenlegi szereplőkkel, felidézve a 90-es évek elején illetve 1998-ban műsorra tűzött Twist Oliver-t és a Padlást, illetve a 2002-ben bemutatott Dzsungel könyvét, és a 2006-ban látott Csongor és Tünde legszebb pillanatait.

 

Jelentkezni akár személyesen akár telefonon is lehet a 62 241-381-es számon, illetve emailben lisztiskola@lisztferenc.hu címre.

„Bízunk az emlékek és a különlegesség erejében, hogy a május 21-én és 22-én egy csodás hangverseny részesei lehetünk mindannyian”- mondta az igazgatónő.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

Tavaszi egészség tippek Baracskay Angéla ajánlásával

A Vásárhelyi Hírek állandó háziasszonya nemcsak csodás receptjeivel, hanem remek kondíciójával és egészséges életmódjával is elkápráztatja az olvasókat.
Dúl a névháború

Dúl a névháború

Rétvári Bence szerint az iskola figyelemre méltó teljesítménye és tiszteletre méltó hagyományai nem a Ságvári névhez köthetők. Az új név - ha lesz - csak szeptembertől lehet.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 

És ezt már olvasta?

A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Tanévi menetrend 2026/2027
Tanévi menetrend 2026/2027 Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.