BulvárDúl a névháború

2015. március 19., csütörtök
 
Dúl a névháború

Megváltoztatják a Szegedi Tudományegyetem Ságvári Endre Gyakorló Gimnáziumának nevét - idézte Rétvári Bencének, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkárának Szabó Sándor (MSZP) országgyűlési képviselő levelére írt válaszát csütörtöki számában a Délmagyarország.

 

 

 

 

Rétvári Bence válaszában közölte: a gimnázium új névadóját a helyi közösség szempontjaira tekintettel találják meg.

Az Emmi államtitkára levelében a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalására hivatkozott, amely kimondja, Ságvári Endre neve „a kommunista áldozatvállalás jelképe lett, így közterület elnevezésére nem ajánljuk, mivel értelmezésünk szerint (…) 20. századi önkényuralmi politikai rendszer fenntartásához kapcsolható”.

Az államtitkár szerint egy demokratikus ország értékrendje "nemet mond minden totalitárius, népirtó rendszerre, és nem tekinti hőseinek, példaképeinek azokat az embereket, akik diktatúra kiépítésében vagy diktatúra eszméinek terjesztésében játszottak szerepet".

Rétvári Bence szerint az iskola figyelemre méltó teljesítménye és tiszteletre méltó hagyományai "nem Ságvári Endre nevének következményei". Szerinte fontos, hogy mindenki számára vállalható példaképei legyenek az intézménynek, ne olyanok, akik megosztják az embereket.

Szabó Sándor levelében hangsúlyozta, az idén 60 éves intézmény keményen megdolgozott hírnevéért, amelyet nem lehet "egyszerűen egy másik név mögé préselni". A szocialista honatya emlékeztetett arra, hogy egy közösségi portálon már több mint tízezren próbálják megvédeni a „ságvárizmust”.

Hangsúlyozta, szegediként csak megerősíteni tudja a tiltakozók álláspontját, a Ságvári-gimnázium neve "brandet jelent" nemcsak a városban, hanem az egész országban – áll a Délmagyarország cikkében.

 

A levél megjelenésének hatására, még ugyanaznap (március 19-én) délután közleményt adott ki a Szegedi Tudományegyetem, amelyben leszögezik, bár a levelezés tartalmáról a sajtóhíreken kívül nincs semmilyen konkrét információja a Szegedi Tudományegyetem vezetésének, illetve az SZTE 2015. februári közleményéhez képest egyéb érdemi fejleményről sincs tudomása, az üggyel kapcsolatban a következőket kívánja ismételten leszögezni.


A felsőoktatási intézmények fenntartói irányítását az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Felsőoktatási Államtitkárság képviseli, így az SZTE vezetése az SZTE gyakorló iskolája elnevezése kérdésében is Palkovics László államtitkár úrral áll kapcsolatban. A vele való egyeztetések során kiderült, hogy a jogi szabályozás nem ad választ a pontos eljárásrendre. Sőt: bizonyos ellentmondás van a Köznevelési törvény és a Felsőoktatási törvény között abból a szempontból is, hogy formálisan kinek kell kezdeményeznie a névváltoztatást.

 

A Szegedi Tudományegyetem vezetésének jogi álláspontja szerint e kezdeményező nem lehet az SZTE, mert ezzel sérülne az emberi erőforrások miniszterének a Felsőoktatási törvényben egyértelműen megfogalmazott joga. Az EMMI Felsőoktatási Államtitkárság jelezte, hogy egyértelmű helyzetet kíván teremteni, szükség esetén a jogszabályok megfelelő módosításával. Erre megfelelő idő áll rendelkezésre, mivel a névváltoztatást egyébként is csak a következő tanév kezdetével lehet végrehajtani.

 
 
VH-MTI-SZTE
 

Olvassa el ezt is!

Népkerti újdonságok

Népkerti újdonságok

Húsz és félmillió forintot költenek a Népkert, pontosabban a Székelykapu környékének megújítására. Lesz automata WC, térburkolat, sok virág. Tervrajzzal!
Tavaszi méregtelenítés

Tavaszi méregtelenítés

Az egyik legjobb módja a megtisztulásnak, ha egy komplett méregtelenítő kúrába kezdünk! Ötletek.

Tűz volt Batidán

Tűz volt Batidán

Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
Tanévi menetrend 2026/2027

Tanévi menetrend 2026/2027

Mi várható a 2026/2027-es tanévre vonatkozó oktatási rend esetében, részletes menetrend, amely a tanítási szünetek idejét is tartalmazza.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 32. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A roma holokauszra emlékeztek
A roma holokauszra emlékeztek Augusztus 2-án a roma holokauszt áldozataira emlékezve, a vásárhelyi zsinagóga falán elhelyezett emléktábláná koszorúzás volt.
 
Vásárhelyen született Antal Imre
Vásárhelyen született Antal Imre Július 31-én lenne kilencvenegy éves Antal Imre Erkel Ferenc-díjas zongoraművész, műsorvezető, showman, az elmúlt évtizedek egyik népszerű tévés személyisége.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.