Kék hírekIdős embereket fosztottak ki

2018. november 24., szombat
 
Idős embereket fosztottak ki

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát egy háromfős társasággal szemben, akik a vízmű munkatársainak kiadva magukat több időskorút megkárosítottak országszerte.

 

 

Képünk illusztráció

 

 

 

A megalapozott gyanú szerint a feltételezett elkövetők 2017 márciusa és novembere között a vízi közmű munkatársainak kiadva magukat több sértett otthonába is bejutottak Hódmezővásárhelyen, Sárváron, Kecskeméten, Salgótarjánban, Székesfehérváron és Balatonalmádiban. A zömében időskorú áldozatok figyelmét elterelték, majd tőlük készpénzt, karórát és ékszereket vittek el.

 

Az egyik esetben a csoport tagjai közül ketten tavaly novemberben például megjelentek az egyik sértett lakásában, ahol azt mondták, hogy víznyomás-ellenőrzést végeznek, ezért a lakó beengedte a férfiakat. Harmadik társuk sofőrként segítette őket. A gyanúsítottak a munkáért pénzt kértek az asszonytól, ekkor megfigyelték hol tartja azt. Ezt követően, míg egyikőjük elterelte az áldozat figyelmét, addig a másik férfi kivette a szekrényfiókban talált összes készpénzt. A terheltek akkor több mint 100 ezer  forinttal távoztak a helyszínről. Ez volt az általánosan bevett módszerük.

 

A hódmezővásárhelyi nyomozók a bejelentést követően, rövid idő alatt azonosították a feltételezett elkövetőket, akikkel szemben elfogatóparancsot bocsátottak ki. Ennek alapján a Nyíregyházi Rendőrkapitányság járőrei nem sokkal később a város külterületén, a 4-es számú főúton egy igazoltatás során elfogták a férfiakat.
Ellenük kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás.

 

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban az ügyészségnek továbbította.

 

A rendőrség az áldozattá válás megelőzése érdekében a következőkre hívja fel az állampolgárok figyelmét:

  • Ne tartson otthon a szükségesnél nagyobb összegű készpénzt, és az értékesebb értéktárgyakat lehetőség szerint zárja el falba rögzített széfbe!
  • Ha nem feltétlenül szükséges, ne engedjen be idegeneket!
  • Kerülje a házaló árusoktól való vásárlást!
  • A lakásába beengedett idegeneket ne hagyja egyedül közlekedni! Hívjon szomszédot, ismerőst, családtagot segítségül!
  • A lakása bejárati ajtajára szereltessen fel biztonsági láncot, használjon elektromos ajtóéket!
  • Ne higgyen minden csábító lehetőségnek, a szolgáltatók soha nem térítenek vissza pénzt személyes megkereséssel!
  • Figyeljék meg a kéretlenül látogató idegeneket, ha mód van rá, írják fel gépkocsijuk rendszámát!

 

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Segítenek a gyógynövények

Segítenek a gyógynövények

Lehetőség szerint kamillavirágzat teát és ne kamillateát vásároljunk és igyunk. A megfázást követő lábadozásban fontosak az erősítő, roboráló teák.
A harmadik halálos baleset ugyanott

A harmadik halálos baleset ugyanott

Halálos baleset történt Hódmezővásárhely közelében pénteken kora délután. Egy autó lesodródott az útról, majd fának ütközött.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.