GazdaságIdén nincs akadálya a kiállítás megrendezésének

2026. április 10., péntek
 
Idén nincs akadálya a kiállítás megrendezésének

A kiállítás - amely tavaly a ragadós száj- és körömfájás járvány miatt elmaradt - az állategészségügyi hatóságtól megkapta valamennyi szükséges engedélyt, így szarvasmarha-, ló-, sertés-, kecske-, juh- és baromfi- fajtabemutatókat is rendeznek.

 

 

 

A kiállítás nyitónapján tartják a tenyészállatok bírálatát. A kiállítás zárónapján pedig kiskérődző szakmai napot is szerveznek, elsősorban a juhtenyésztők számára, melyen mások mellett a fajtacsoportok győztes tenyésztői számolnak be tapasztalataikról.

 

Bár az 1994 óta hasonló tematikában megszervezett gyakorlatias rendezvényen az állatbemutatókon van a hangsúly, a résztvevők között egyre nagyobb az igény a szakmai konferenciákra. A nyitónapon a Magyar Precíziós Állattartásért Egyesület a Szegedi Tudományegyetemmel együttműködve tart konferenciát, a Debreceni Egyetem önálló pavilonjában, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem önálló standján szervez szakmai rendezvényeket - közölte a szakember.

 

A kiállítás keretében rendezik meg a hatodik országos gazdászversenyt, melyen az agrárszakképző intézmények diákjai mérik össze tudásukat.

 

A Hód-Mezőgazda Kiállítási Centrumában idén is bemutatkoznak tartástechnológiai, agrárinformatikai, szaporodásbiológiai, állategészségügyi és állatgyógyászati, takarmányozási és élelmiszeripari termékeket, eszközöket, berendezéseket gyártó és forgalmazó cégek is.

 

2024-hez képest éppen ezer forinttal drágult mindegyik jegy az idei 32. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok belépői, illetve a parkolás díja.

 

Bár még közel két hónap van a megnyitóig, azonban a héten kihirdették a kiállításhoz minden évben kapcsolódó pályázatok nyerteseit. A díjazottak az idei évben Návay Sándor kisplasztikájátt vehették át.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 14. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

Az élet adta nagyszerűségek tárházában alkotott

88 éves korában elhunyt Lelkes István festőművész-tanár. Nemcsak Vásárhelyen, az országban is az utolsó polihisztorok egyike volt – bár ő nem ezt vallotta.
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba

Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Kritikus helyzetben van a hódmezővásárhelyi és makói kórházi ellátás

Március 15-től a kórház vezetése nem szervezte meg a betegellátást, egyszerűen nem kötött szerződést az orvosok jelentős részével.
 

És ezt már olvasta?

Jogerős ítélet a vásárhelyi gyilkossági kísérlet ügyében
Jogerős ítélet a vásárhelyi gyilkossági kísérlet ügyében Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetésre ítélt a Szegedi Ítélőtábla egy férfit, aki két felnőttet és egy gyereket próbált meggyilkolni egy hódmezővásárhelyi tanyán.
 
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről
Arcok, sorsok és történetek a társadalom pereméről Cigány történetekről nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban. A  Néprajzi Múzeum által készített vándorkiállítás május 3-ig látogatható.
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.