Kultúra, oktatásHová tűnt egy aranypénz?

2014. január 30., csütörtök
 
Hová tűnt egy aranypénz?

Január 31-én 17 órától nyílik kiállítás a Tornyai János Múzeumban az elhíresült szikáncsi aranyleletből. A Hódmezővásárhely határában megtalált 1439 arany pénzérme európai hírű és deklaráltan a Nemzeti Múzeum történetének egyik legjelentősebb értékű lelete, amelyből holnaptól 50 darab megtekinthető.

 

 


A Vásárhelyi Hírekben 2010 decembere óta a Szikáncson talált hat és fél kilogrammnyi háromféle színarany bizánci solidus érméről, a megtalálásának körülményeit feltáró cikkünk töretlen – tizenötezer feletti olvasottsága – még mindig megmozgatja az emberek képzeletét.

Ennek is jelentős szerepe volt abban, hogy a Tornyai János Múzeum most kiállítást rendez, a Nemzeti Múzeum által őrzött aranyérmék egy részéből.

Először látható Hódmezővásárhelyen a kincsek megtalálásának, régészeti, numizmatikai, illetve történelmi hátterét is bemutató kiállítás.

A fennmaradt dokumentumok alapján kiderült, hogy volt már egy kiállítás, nem sokkal a feltárás befejezése után, 1963 novemberében. Ezen – a Vásárhelyen kevesek által ismert kiállításon – 1000 darabot láthattak az érdeklődők. 

A kiállított, már akkor köztudottan forint milliókban mérhető aranypénzeket pontos előírás szerint kellett kezelni. Erről az akkori Művelődési Minisztérium „Kezelési utasításban” rendelkezett. A Vásárhelyi Hírek birtokában lévő és itt olvasható utasítások sorai között, olyanok is szerepelnek, amelytől a régészek ma már a hajukat tépnék. Mint például, a kiállítás zárása után az érméket dunsztos üvegbe kell zárni.  

 

Kezelési utasítás a Szikáncs tanyai aranyérmékhez

1./ Az érmék nappal csak jól zárható vitrinben, állandó rendőri őrizet mellett állíthatók ki a múzeumban.

2./ A kiállítás bezárása után az érméket a múzeum igazgatójának /vagy az általa írásban felhatalmazott személynek/, valamint az őrzéssel megbízott rendőrnek a jelenlétében megszámolva a dunsztos üvegbe kell helyezni.

3./ Az érméket tartalmazó üveget papírdobozba kell zárni, azt zsineggel megfelelően át kell kötni és le kell zárni. A zsineget esténként le kell pecsételni.

4./ A kiállítás bezárása után az érmék őrzését ellátó rendőr Elvtársak a lepecsételt dobozt naponként a rendőrségre viszik és ott páncélszekrényben őrzik.

5./ Reggelenként az érméket a vitrinbe való kiöntésük előtt ismét meg kell számolni.

6./ Esténként és reggelenként az érmék megszámolásának eredményét a múzeum igazgatója és a jelenlévő rendőrök egy erre a célra szolgáló füzetben aláírásukkal tanúsítják.

Hódmezővásárhely, 1963. november 15.


Az 1963-as kiállítás még ezek „a rendkívüli biztonsági intézkedések” mellett sem volt zavartalan. Történt ugyanis, hogy az egyik kiállítási reggelen a lezárt dunsztos üvegben, csak 999 érme volt. Egy darab eltűnt. A helyi rendőrség nyomozást indított, de csak nem derült ki a tettes kiléte. A hatóságok igen intenzív eljárása sem vezetett eredményre, holott tudni kell, hogy akkoriban az ilyen ügy igen súlyosnak számított. Nem sokkal később aztán fény derült az ügyre, ugyanis az aranypénzt megtalálták az igazgatói szoba egyik szekrénye alatt, ahová valószínű a becsomagoláskor gurulhatott.

 

A január 31-én nyíló kiállítás megrendezéséhez az állam is hozzájárult Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója a Vásárhelyi Híreknek elmondta, a kiállítás megrendezését, a méltó megjelenést és nem utolsó sorban a biztonságtechnikai megoldások finanszírozását a Nemzeti Kulturális Alapnál nyert pályázat teszi lehetővé.

 

Az egyes becslések szerint törtarany értékben 50-60 millió forint értékű aranylelet eszmei értéke viszont több százmillió forintban számolható. Különlegességüket az adja, hogy az érmék úgynevezett verdefényesek, vagyis még nem voltak piaci forgalomban, tehát úgy tűnik, valamelyik nagy hadjáratot követő bizánci adó részét képezhették. Értéke már akkoriban is nagy volt, hiszen 445-ben egy mezőgazdasági munkás, egy kőműves, egy mészégető, egy kovács 108 nap alatt, egy pék 54 nap alatt keresett meg napszámmal egy solidust.

 

Minderről, az aranykincs megtalálásáról, régészeti, numizmatikai, illetve történelmi hátteréről is mindent megtudhatnak az érdeklődők a január 31-én 17 órakor nyíló kiállításon.

 

Kapcsolódó cikkünk:


Hat és félkilo arany egy tanya mellett (A kincs megtalálásának részleteivel.)

 

Egy, eddig még sehol be nem mutatott  különleges fotó, amikor még „ömlesztve” tárolták a szikáncsi aranypénzeket:

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az utcán fulladtak meg

Az utcán fulladtak meg

Gyász és óriási károk Hódmezővásárhely egyik legrégebbi testvérvárosában, a Dél-franciaországi Vallauris-Golfe-Juan- ban. Drámai képekkel!
Én ilyennek látom a világot

Én ilyennek látom a világot

Fodor József  kiállítására sok vásárhelyről elszármazott  jött el, illetve Vásárhelyről is nagy számban utaztak a fővárosba. Sok képpel! 
Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Elfogták a vásárhelyi gyújtogatót

Több, mint 60 tűzet okozott a hódmezővásárhelyi férfi, aki Szegedre járt át dolgozni, és munkába menet kapott ihletet a tűz gyújtására.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.