FélpercesHosszabb menetidővel számoljunk

2014. október 18., szombat
 
Hosszabb menetidővel számoljunk

Október 20-án, hétfőn ismét félpályás útlezárással járó javítási munkák kezdődnek a 47-es főúton Szeged és Hódmezővásárhely között az algyői Tisza-hídon – tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kommunikációs vezetője a Vásárhelyi Híreket.

 

 

 

 

A javítási munkákra azért van szükség, mert a híd egyik saruja kimozdult a helyéről. A saru a hídnak az a része, amely a pilléreken keresztül támasztja a szerkezetet, követve a dilatációból - hőmérséklet okozta térfogatváltozásból - eredő mozgást. Jelenleg a saru elmozdulása ugyan nem befolyásolja a híd állapotát, de további, nagyobb mértékű kitérés esetén problémákat okozhat.

A szakemberek első lépésként óránkénti 20 kilométeres sebességkorlátozást vezettek be a hídon, hogy a járműforgalom hatása minél kisebb legyen. A félpályás útzárra azért van szükség, hogy a híd megemelt és ideiglenesen alátámasztott felére ne nehezedjen a forgalomból származó plusz teher.

Ez azt is jelenti, hogy bár a közlekedők számára nem lesz látványos a munkavégzés, a korlátozás bevezetése mégis szükséges, hiszen több ezer tonnányi tömeg mozgatására lesz szükség – tudatta a kommunikációs vezető, hozzátéve: a munka teljes körű elvégzése előreláthatóan két hétig tart majd.     

Az algyői hídon a legutóbb júniusban végeztek - időszakosan jelentős torlódásokkal járó - javítási munkákat.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Háború a felhők felett

Háború a felhők felett

A témájánál fogva kuriózumnak számító kiállítás, a tárgyak mellett, tucatnyi tablóval, filmvetítéssel, sőt egy szimulátorral biztos hogy több generáció érdeklődésére tarthat számot. Képekkel!

Visszalépett Kendi Imre

Visszalépett Kendi Imre

Ennek nincs köze a cégei felszámolási ügyeihez és a követeléskezelő személye elleni kampányához. Indoka szerint a munkája nagyon gyakran szólítja külföldre.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.