BulvárHónapokat töltünk vásárlással életünk során

2023. október 11., szerda
 
Hónapokat töltünk vásárlással életünk során

Érdekes adatok láttak napvilágot a fogyasztási szokásokról. Egy átlagos vásárló élete során 1539 órát, azaz 64 napot tölt azzal, hogy a boltban sétálgat.

 

 

 

 

 

 

Izgalmas kutatásra hívta fel a figyelmet a Daily Mail című brit napilap: egy felmérés a szigetország fogyasztói szokásait vizsgálta. Az egyik legizgalmasabb megállapítás, hogy egy átlagos brit vásárló élete folyamán 1539 órát, azaz mintegy 64 napot tölt vásárlással, azaz sétálgat a szupermarketben, nézelődik, betesz néhány terméket a kosárba, majd sorban áll a pénztárnál.

A felmérés szerint a vásárlók átlagosan 35 ezer kilométert utaznak a házuktól a boltig (és vissza) életükben. Ez gyakorlatilag annyi, mintha körbeutaznák a Földet. A brit felnőttek közel fele minden héten két szupermarketbe is elmegy - a legolcsóbb termékeket keresve. A legtöbben ezt persze autóval teszik, ezért -mint azt a lapnak szakértők elmondták- a benzinköltség miatt szinte teljesen elbukják a boltok közti árkülönbségeket, azaz összességében szinte semmit sem spórolnak.

Szintén meglepő, hogy a vásárlók a háztartási cikkeken, leginkább WC-papíron akarnak a legtöbbet spórolni, de fontos számukra, hogy baromfihúst és gyümölcsöt, zöldséget is olcsón találjanak egy boltban.

Magyarország: az olcsóságért messzebbre is elmegyünk

A gazdasági válság hatására árérzékenyebbé és tudatosabbá váltak a magyar vásárlók, és a bevásárlási alkalmak is tervezettebbek lettek. Az elmúlt évekhez képest kevesebbszer megyünk vásárolni. A vásárlási helyszínek megválasztásakor az áru frissessége, az árszínvonal és a választék továbbra is a legfontosabb szempontok, viszont megnőtt annak a jelentősége, hogy az adott bolt vagy lánc milyen akciókat és promóciókat kínál a vásárlók számára - derül ki a GfK Hungária 2011-es Háztartáspanel kutatásából.



A gazdasági válság katalizátorként hatott az új vásárlói trendek kialakulására hazánkban. Annak eredményeként, hogy árérzékenyebbé és tudatosabbá váltak a vásárlók, megfigyelhető, hogy a bevásárlási alkalmak is tervezettebbek lettek. Megnőtt a vásárlás előtti informálódás szerepe, ami abban is megnyilvánul, hogy egyre többen tanulmányozzák át a kereskedelmi láncok reklámújságait.


A vásárlási gyakoriság csökkenése egyben azt is jelenti, hogy a háztartások által látogatott boltok köre bővült, egy-egy jó ajánlat kedvéért a vásárló hajalmos messzebbre is elmenni, a kényelem kevésbé játszik szerepet. A vásárlási helyszínek megválasztásakor az előző évek felmérései alapján konzisztensen az áru frissessége, az árszínvonal és a választék voltak hazánkban a legfontosabb szempontok. A körbevásárlás hatására csökken a boltok iránti lojalitás, vagyis jobban szétaprózódik a boltok között a vásárlók költése. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

Családi események Hódmezővásárhelyen 2023-ban

2023. 49-52. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
A pályázat egyik nyertese az Oldalkosár utcai óvoda

A pályázat egyik nyertese az Oldalkosár utcai óvoda

Zöld programokba kezdenek a jövőformáló ovik és sulik: díjazta az E.ON a Föld bajnokait. Kihirdették a 25 millió forint összdíjazás pályázat nyerteseit.
Megnyílt a 69. Őszi Tárlat

Megnyílt a 69. Őszi Tárlat

Az október 8-án délben tartott megnyitón 19 elismerést adtak át. Lenkey-Tóth Péter festőművész vehette át a 69. Vásárhelyi Őszi Tárlat fődíját.
Elúszott három iskola felújításának a lehetősége

Elúszott három iskola felújításának a lehetősége

Meghiúsult három iskolaépület felújítása Hódmezővásárhelyen, az önkormányzat  visszafizeti a beruházásokra kapott 460 millió forintos uniós támogatást.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.