KözéletHolokauszt-emlékév – Emlékművet avattak Hódmezővásárhelyen

2014. június 15., vasárnap
 
Holokauszt-emlékév – Emlékművet avattak Hódmezővásárhelyen

A helybéli zsidóság elhurcolásának 70. évfordulója alkalmából fölavatták Nagy Attila szobrászművész és Rományi László iparművész Emlékezés-emlékeztetés című alkotását a hódmezővásárhelyi zsinagóga kertjében vasárnap.

 

 


 

Az alkotók, valamint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, Almási István (Fidesz-KDNP) polgármester és Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, Hódmezővásárhely díszpolgára által leleplezett emlékmű központi eleme egy fekete gránitfal, melyen szögesdrótok egymással párhuzamos motívumai láthatók. A fal előtt világosszürke, egyszerre vasúti talpfákat és sírokat szimbolizáló kőlapokat és köztük nagyméretű - a sírokra helyezett kavicsokat megjelenítő - kőtömböket helyeztek el a művészek.

 

Gyulai József avatóbeszédében úgy fogalmazott, az emlékmű méltó módon állít emléket azoknak a vásárhelyi polgároknak, családoknak, gyerekeknek, akik vesszőfutása a zsinagóga kertjében kezdődött 1944. június 16-án.

Az emlékműből a múltért felelős megbánás, a gyász, a kirekesztettekkel való valódi együttérzés, a tévedéseket helyrehozó, a csak a parancsot mentegetőzés mögé nem bújó vállalás sugárzik. Fontos, hogy az országnak ez váljék uralkodó lelkületévé, hogy a sértettek és leszármazottaik is képesek legyenek a nem felejtő megbocsátásra – mondta a tudós.

A kutató - aki a deportálások idején tízéves fiúként maga is a zsinagóga kertjébe, majd az egyik elhagyott szegedi téglagyárban fölállított gyűjtőtáborba került, ahonnan katolikus édesanyja tudta kimenekíteni - úgy fogalmazott, mindig abban a százötven éves hagyományban élt, hogy a magyarországi zsidóság döntő többsége izraelita vallású magyarnak tartotta és tartja magát.

Az izraelita vallású magyar felfogásnak ma is dominálnia kellene a közfelfogásban, elszólásként is kerülve a zsidó kisebbség kifejezést – hangsúlyozta Gyulai József. Kisebbségnek csak önmagát annak deklaráló népcsoport válhat, a többség nem teheti meg, hogy nemzettársai egy részét kisebbségi sorba taszítja – tette hozzá.

 

Kapcsolódó cikkeink:

 

Jelentős összeget nyert Vásárhely (Kattintson!)

 

Emlékeztetés (Kattintson!)

 
 
MTI
 

Olvassa el ezt is!

Magyar Termék - ismertető

Magyar Termék - ismertető

A háromnapos hódmezővásárhelyi fesztiválszerűségben kicsit elszabadult árakkal és más érdekességekkel találkozhattunk. Képekkel!
Tram-train keringő

Tram-train keringő

Budapest közlekedési fejlesztései kapcsán az utóbbi napokban több cikk is megjelent a Hódmezővásárhely és Szeged között tervezett tram-trainről.

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
13 milliós bírságot kapott Lázár János

13 milliós bírságot kapott Lázár János

Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 
Étvágygerjesztő vásárhelyi program
Étvágygerjesztő vásárhelyi program Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.