KözéletEmlékeztetés

2014. június 13., péntek
 
Emlékeztetés

Holokauszt emlékmű avatásával, emlékkoncerttel, konferenciával és a Vészkorszak helyi áldozatait bemutató kötet megjelentetésével tisztelegnek a mártírok emléke előtt június 15-én és 16-án Hódmezővásárhelyen a helyi zsidóság elhurcolásának 70. évfordulóján.

 

Fotók: VH

 

"A 2014. évi Holokauszt Emlékév keretében Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Civil Alaptól elnyert 11 millió forintos pályázati támogatással meghívásos pályázatot írt ki Holokauszt-emlékmű tervezésére és megalkotására a Zsinagóga kertjében" - mondta Nagy Imre, a Tornyai János Múzeum és Közművelődési Központ igazgatója az elkészült emlékmű előtt, a június 13-án délelőtt tartott sajtótájékoztatóján.

Mint mondta a szakértői zsűri döntése értelmében Nagy Attila szobrászművész és Rományi László belsőépítész, iparművész Emlékezés-emlékeztetés alkotása valósult meg a Zsinagóga kertjében. Az emlékmű egy gránitfalból, beléjük vésett, a haláltáborokra utaló szögesdrótokkal, vasúti talpfákat szimbolizáló elemekből és sírokra helyezett kövek felnagyításaiból áll.

Az alkotást Gyulai József Széchenyi-díjas fizikus, Hódmezővásárhely díszpolgára avatja fel június 15-én, vasárnap délután 4 órakor, majd azt követően a Pénzügyőr Zenekar ad emlékkoncertet a Zsinagógában. A Zsinagóga előcsarnokában Rományi László Gyász, a holokauszt emlékére című kiállítását tekinthetik meg az emlékezők.

 

A pénteki sajtótájékoztatón Szenti Csilla levéltárigazgató bemutatta azt a - Holokauszt Emlékévhez, illetve a vásárhelyi megemlékezésekhez szorosan kapcsolódó - könyvet, amely Makó Imre levéltáros szerkesztésében, Szigeti János tanár, helytörténész bevezető tanulmányával jelent meg Vihar és vész közepette címmel. A holokauszt hódmezővásárhelyi áldozataira  emlékező hiánypótló kötet különösen gazdag képanyagával bemutatja az egyes zsidó családokat a letelepedéstől napjainkig. Szenti Csilla a Vásárhelyi Híreknek elmondta, különlegességét az adja, hogy személyes történeteket is olvashatunk a 146 oldalas könyvben. A Hódmezővásárhelyi Levéltár gondozásában megjelenő kötet bemutatójára június 16-án, hétfőn 13 órakor kerül sor az Emlékpontban.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Múzeumok Éjszakája fesztiválhangulatban

Múzeumok Éjszakája fesztiválhangulatban

Vásárhelyen a már hagyományossá vált Múzeumok Éjszakáját, előtte és utána, egy-egy – programokban gazdag - nappal spékelték meg. Részletes program!
10 éve hunyt el a legendás Aranycsapat kapusa - személyes emlékezés

10 éve hunyt el a legendás Aranycsapat kapusa - személyes emlékezés

Emlékezés más szemmel, Fekete Párduc, vagyis Grosics Gyula és a Vásárhelyi Hírek főszerkesztőjének személyes barátsága okán.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026

2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.