Kék hírekHódmezővásárhelyt sem kerüli el

2022. február 5., szombat
 
Hódmezővásárhelyt sem kerüli el

A hódmezővásárhelyi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki két férfit és két nőt, akik katalizátorokat vágtak le autókról a városban.

 

 

 

 


 

A megalapozott gyanú szerint a négy fős csoport tagjai 2022. január 25. és február 1. között két autó katalizátorát levágták és ellopták, ezzel csaknem 300 ezer forintos kárt okozva a járművek tulajdonosainak. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság munkatársai az elvégzett adatgyűjtés és tanukutatás eredményeként azonosították az elkövetőket, akiket elfogtak és előállítottak a rendőrkapitányságra.

 

A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy az egyik férfi korábban egy kerékpárt is ellopott, amit a kutatás során lefoglaltak.
Ellenük lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás

 

 

Ezek az alkatrészek jellemzően a kipufogónál, az autó alján találhatóak. Az ember befekszik alá - ha magasabb építésű a kocsi, akkor meg sem kell emelni -, majd egy akkus flex, vagy valami más vágóeszköz segítségével egyszerűen elvágja előtte és utána a csövet, kikapja, és megy is tovább. Nagyjából 3-5 perces művelet.


A rendőrség véleménye szerint, a bűnözők nem is feltétlen azért lopják el a nagyértékű katalizátorokat, hogy azokat az alkatrész-feketepiacon továbbértékesítsék. Ugyanis a katalizátorokban több értékes nemesfém, köztük palládium is található, amelynek a világpiaci ára az utóbbi egy-másfél évben valósággal az egekbe szökött.

Elsősorban a diesel és turbodiesel motorral szerelt kisteherautók, egyterűek vannak veszélyben, mert ott egyes típusok katalizátora viszonylag jó nemesfém bevonattal rendelkezik, és beférnek alá emelés nélkül a tolvajok.

 
 
Forrás: CSMRFK
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kezdődhet a Mártélyi Holtág rehabilitációja

Kezdődhet a Mártélyi Holtág rehabilitációja

A több évtized alatt eddig végzett kisebb-nagyobb munkálatok közül most kiemelkedik egy grandiózus rehabilitációs terv amely uniós forrásból valósul meg.
Így lesz biztonságos a webes vásárlás

Így lesz biztonságos a webes vásárlás

Összeszedtük mi az, amire mindenképp figyelni kell, ha interneten keresztül vásárolunk bankkártyánkkal.
Elhunyt Héjja Antal

Elhunyt Héjja Antal

67 éves korában súlyos betegsége következtében elhunyt a hódmezővásárhelyi atlétikai élet nagy doyenje.
Hány ember élt eddig a földön?

Hány ember élt eddig a földön?

Hány ember élt eddig a Földön? - merült fel a kérdés újfent, miután 2019-ben már 7 millárd 600 millió bolygónk lakosságának a száma. Érdekes számok jöttek ki!
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.