KözéletElhunyt Héjja Antal

2022. február 1., kedd
 
Elhunyt Héjja Antal

67 éves korában súlyos betegsége következtében elhunyt Héjja Antal, a hódmezővásárhelyi atlétikai élet nagy doyenje.

 

 

 

 

 

 

 

Héjja Antal aktív sportolói pályafutásának egy térdsérülés vetett véget. 1975-ben kezdett edzősködni. 1979-től folyamatosan főállású atlétika edzőként dolgozott.

Az 1987-ben alapított Hódmezővásárhelyi Városi Diáksport Egyesület HÓDIÁK SE égisze alatt ifjú sportolóival évtizedeken át rangos országos és nemzetközi eredményeket ért el.

 

Héjja Antal sokoldalúságát bizonyítja, neveltjei futó-, ugró- és dobószámokban is remekeltek. Héjja Antal, a Hódiák SE edzője az országos szövetség 2010. évi küldöttgyűlésén eddigi kiváló, eredményes munkájáért a ’Magyar Atlétikáért’ kitüntetés bronz fokozatát vehette át.

 

2010-ben Héjja Antal atlétikaedző, a Délmagyarország és a Délvilág sportolója gálán kapott életműdíjat.

A város történetében 2015. augusztusban nyert először vásárhelyi atléta országos felnőtt bajnoki címet.

2016-ban a városi atlétikai sportágát, illetve a Hódiák SE. hírnevét több évtizede öregbítő Héjja Antalt is beválasztották a Sikeres Edzők 2024 Programba.

Edzői munkájáért Hódmezővásárhely vezetése is többször kitüntette.

 

Vásárhelyi és a környező települések aktívan sportolni akaró fiataljai számára Héjja Antallal, Tóni bácsival a sport szeretete mellett a küzdeni akarás, az önbecsülés életérzését, a sikerélmény ízét ismerhették meg, mindezt nagyszerű emberségének, egyéni törődésének a segítségével.

 

Halála az országos és a helyi atlétikai élet számára és több sportoló generáció számára hatalmas veszteség.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Előzetesben a kegyetlen nőverő

Előzetesben a kegyetlen nőverő

A nőt a járókelők találták meg magatehetetlen állapotban, a fagypontot néhány fokkal meghaladó hidegben a házhoz közeli vízelvezető árokban.
Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Családi események Hódmezővásárhelyen 2022.24.hét

Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
Kemény meccs volt a bajnokesélyes csapat ellen

Kemény meccs volt a bajnokesélyes csapat ellen

Az NB I/B Zöld csoportjának 18. fordulójában a Bodrogi Bau Vásárhelyi Kosársuli a Ceglédet fogadta a Hódtói Sportcsarnokban.
Elhunyt Egyed Béla

Elhunyt Egyed Béla

73 éves korában meghalt a Hód-Mezőgazda Zrt., Pro Urbe díjas nyugalmazott vezérigazgatója, aki a térség agráriumában végzett tevékenységével Hódmezővásárhely hírnevét is öregbítette.
 

És ezt már olvasta?

Tűz volt Batidán
Tűz volt Batidán Július 26-án délelőtt nagy területen égett az aljnövényzet, a gaz Hódmezővásárhely batidai településrészén, a Vásárhelyi utcánál.
 
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről
Megemlékezés az 1919. július 25-én történtekről Július 25-én az önkormányzat a kutasi úti emlékműnél elhelyezte az emlékezés koszorúját. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 29. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
 
Több, mint 40 előadó
Több, mint 40 előadó Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.