SportHiába mosolyogsz, úgyis mattot kapsz

2015. február 15., vasárnap
 

Az üdvözlő kézfogás után, ezúttal Kecskeméten kezdődtek kemény csaták a fejekben és a fekete-fehér táblán. Ennek eredménye két vásárhelyi arany- és két ezüstérem.

 

 

 

 


Február 14-én 11 fős vásárhelyi csapat érkezett Bács-Kiskun megye székhelyére, ahol 7 fordulóban 2x15 perces játékidejű partikban mérték össze erejüket Csongrád, Békés, Szolnok, Pest és Bács-Kiskun megyei versenyzőkkel. Összesen 99-en ültek a játékasztalokhoz.


A felnőttek csoportjában a vásárhelyi színeket Csíkos Ádám (Bethlen G.) és Pataki Ervin (felnőtt), a 15 éven aluliak korcsoportját Gachályi Gergő (Németh L.), míg a 12 éven aluliakat Lovászi Szabolcs (Kertváros) képviselte. A 10 év alatti fiúknál Balázs Benedek (Szőnyi B.) szerepelt a legjobban, de jól helytállt Kotormán Kristóf (Németh L.) is. A 8 év alatti fiúknál induló és edzője szerint nagy jövő elé néző Pataki Szabolcs (Liszt F.) számára a tapasztalatszerzés volt a cél.


A 10 éven aluli lányoknál remek vásárhelyi sikernek örülhettünk. Kis Izabella (Szőnyi B.) 1 vereség mellett 3 döntetlent és ugyanennyi győzelmet ért el. Az ebben a csoportban először versenyző Izabella 4,5 pontot gyűjtve, az első helyezett szegedi – szintén nagyon ügyes – Fülöp Csillával holtversenyben (azonos pontszám, azonos Buchholz-érték) csupán a harmadlagos pontszámításban (rosszabb Berger-érték) maradt alul. Ezzel a teljesítménnyel megszerzett ezüstérme kiváló eredmény.

Tőkés János edző szerint külön meg kell említeni a 8 év alatti lányok csoportjában játszó Márkus Molli Amina (Varga T.) teljesítményét, aki harcos játékának köszönhetően előzte meg a szinte kimondhatatlan nevű mongol származású ellenfelét. Molli ezzel a kitűnő teljesítményével aranyérmet vehetett át.

Két érmes hely jutott a 8 éven aluli fiúk csoportjában a vásárhelyi sakkozó fiataloknak! Venicz Levente (Németh L.) és Megyaszai Balázs (Kertvárosi Óvoda) felváltva vezette a versenyt, így csak kettejük közül kerülhetett ki a győztes. Balázs meglehetősen érdekes körülmények között rontott remire egy már megnyert partit. A kis intermezzo ellenére, összességében kimagasló teljesítményt produkálva, ezüstérme a legjobb helyre került. Mint azt Tőkés János elmondta, Levente úgy indult neki, mint aki letarolja a mezőnyt. Ebben a menetelésben éppen barátja és „sakkharcostársa” állította meg, de azután kihasználva Balázs megtorpanását, visszavette a vezetést és ki sem adta azt a kezéből. Aranyérme magáért beszél.

 

Olvassa el ezt is!

Minden évben eggyel több aranyérem

Minden évben eggyel több aranyérem

Európa legnagyobb gyermekviadalán idén is szép sikerrel vettek részt a Máté Taekwondo sportolói. 3 első, 5 második és 2 harmadik helyezést szereztek. Eredményekkel és képekkel!
Kilenc évig az iskolapadban?

Kilenc évig az iskolapadban?

A Fidesz és a KDNP képviselői által támogatott idítványról a PDSZ azt mondja, mint már sokadszor, már megint fordítva ülnek a lovon.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.