MozaikHatperces parasztvakítás

2017. november 4., szombat
 
Hatperces parasztvakítás

A kishomokiak több mint 700 aláírásával a NIF-nek elküldött petíciót megválaszolták, sőt azóta újabb levél is ment az „illetékesekhez”, amelyben a kishomokiak nevében Kisné Vörös Judit nehezményezi, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) kommunikációs igazgatója hivatkozik, a 2013-as tervezés kezdésére, amikor nem jelezték az igényt a megállóra.

 

 

 

 

A kishomokiak szerint ekkor még csak a megvalósíthatósági tanulmányok készültek és a tervezés szerintük 2015 decemberében fejeződött be.

(Erről egyébként a Vásárhelyi Hírek is részletesen beszámolt. Október 21-én egy lakossági Fórumon egy vetítéses bemutató keretében ismerkedhetett meg a lakosság többek között a tram-train megállóinak helyével is.

A levél szó szerint így folytatódik: „Mélységesen csalódottak vagyunk, mert kaptunk Önöktől egy biztatást arra vonatkozóan, hogy ha a megálló nem is készül el, de segítenek Önök, a helyiek közlekedésének megoldásában. A válaszból viszont az derül ki, hogy erre sem számíthatunk. Vagyis úgy érezzük, hogy nem gyakorolhatjuk a közlekedéshez való jogainkat. Lásd Alaptörvény. Öreg-Kishomok távolságát épp tegnap mértem le, a legtávolabbi pont 5,7-6 km körül van. Míg Új-Kishomoké kb. 3,7-4 km-re. Tehát az idős emberek, gyerekek, kicsik és nagyok továbbra is kénytelenek lesznek gyalogolni hóban, sárban, esőben, fagyban, napsütésben. Nem lesz más lehetőségünk. Cserében kapunk jó levegőt és nem szép zöld környezetet, bár a miniszter úr a jó levegőn kívül szép zöld környezetről beszélt. Ő ezt nap, mint nap látja, hiszen ide jár teniszezni. Viszont a döntés hátterét nem értjük továbbra sem. Miért is nem jutott az illetékesek eszébe már a kezdet kezdetén a leglogikusabb megoldás, a megálló kialakítása itt ebben a városrészben, ha már úgy is itt megy keresztül ez a jármű. Néhány héttel ezelőtt még amikor a NIF válasza meg sem  érkezett, már akkor elhangzott a városvezetés részéről, hogy nem lesz itt megálló, nem lesz helyi kisbuszos közlekedés sem, nem lesz itt járda, nem lesz Kishomokon semmi sem a kb. 700 család részére. Így bővül ez a városrész!” 

 

A NIF-től erre a levélre, információink szerint még nem érkezett válasz.

 

Maga a téma viszont hatalmas vitát generált főként az internetes közösségben. Egyes vélemények szerint ha az a bizonyos 6 perc ennyire kardinális kérdés, akkor ne álljon meg mindegyik szerelvény Kishomoknál. A kompromisszum készek pedig azt javasolják a városvezetésnek, hogy legyen kisbuszos csatlakozás a Népkert Állomáshoz, ami segítene a kishomokiakat abban, hogy igénybe vehessék a tram-traint. Tegyük hozzá, ha lenne megálló, nem csak Szeged, hanem Vásárhely belvárosa felé is volna lehetőség könnyen bejutni. A facebookos hozzászólások legtöbbje azonban kétségbe vonja hogy a 6 perc kiesés „versenyképtelenné tenné a többi közlekedési ággal szemben” (idézet a NIF leveléből) Summásan, ezt is és a többi indoklást is parasztvakításnak nevezik a hozzászólók.

 

Egy olvasó egy más megközelítést is felvetett: a ki nem mondott szándék is meghúzódhat abban, hogy miért ódzkodnak az illetékesek a tarm-train kishomoki megállójától. Tucatjával állnak üresen a lakások, de még inkább a családi házak Hódmezővásárhely belvárosi részében. Addig, amíg ekkora a kínálat, és aránytalanul alacsonyabb a kereslet, talán annyira nem is érdemes erőltetni a kishomoki tram-tarin megállót.

 

Az eltelt időszakban viszont a vásárhelyi Önkormányzat még nem nyilatkozott, akar-e bármit tenni annak érdekében, hogy Kishomok tömegközlekedésének megoldásával a dinamikusan fejlődő belterületté nyilvánított városrész beintegrálódjon Hódmezővásárhely vérkeringésébe. 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Munkásőr névsorolvasás

Munkásőr névsorolvasás

A portrékkal, fotókkal, dokumentumokkal gazdagon illusztrált kötet publikálása valószínű sok vásárhelyi család életében generálhat kérdéseket.
Átadták az elkerülő út új hídját

Átadták az elkerülő út új hídját

A Vásárhelyt elkerülő út és a 45 számú főút találkozásánál különszintű csomópont épül, ugyanis ez a csomóponttípus képes a legnagyobb forgalmat elvezetni.
A negyedik negyedre elfogyott az erő

A negyedik negyedre elfogyott az erő

Saša Vejinović csapatának lehetősége volt, hogy megtartsa az esélyét a felsőházi rájátszásra, ám sok hibával játszott, és végül 20 pontos vereséget szenvedett.
A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

A Forradalom és Szabadságharc ünnepe 2026

Március 14-én és 15-én ünnepségek, programok Hódmezővásárhelyen a Forradalom és Szabadságharc 178. évfordulója alkalmából. Részletes program.
 

És ezt már olvasta?

Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba
Nem jutottak be a felsőházi rájátszásba Április 2-án a Budafok vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjában. Vereséggel zárták az alapszakaszt. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 13. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál
Vásárhelyi kötődésű művészek alkotása a TIK bejáratánál Március 26-án avatták fel a Szilassi-poliéderként ismert nagyméretű alakzatát, amely hét lapból áll, és valamennyi lap minden másikkal szomszédos.
 
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében
Vásárhelyi diák is helyezést ért el a SzakmaSztár döntőjében Idén a megyéből 9 szakképző intézményből, 10 szakmából összesen 14 fő jutott be a döntőbe. A HSZC iskoláiból 3 tanuló ért el helyezést.
 
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen
Országos fesztivál és verseny Hódmezővásárhelyen A Magyar Majorette Szervezetek Szövetségével közösen rendezte meg a Crystal Dance Club a Hello Spring Open mazsorettfesztivált és -versenyt.
 
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program
Uniós támogatással indult női egészségfejlesztési program A nők egészségtudatosságát javító program indul Csongrád-Csanád vármegyei szakképzési intézményekben, így Vásárhelyen is.
 
A kosárlabda szezon bravúrja
A kosárlabda szezon bravúrja Március 27-én este a bajnoki listavezető és már biztosan alapszakasz-győztes Kozármisleny otthonába látogatott a Vásárhelyi Kosársuli.