Kék hírekHat utassal elszállt egy autó

2015. október 25., vasárnap
 
Hat utassal elszállt egy autó

Egy halott, négy sérült. A megalapozott gyanú szerint a sofőr járművét alkoholtól befolyásolt és kábítószertől bódult állapotban vezette.

 

 

 

 

 

A helyszíni szemle adatai alapján egy személygépkocsi haladt október 24-én 22 óra 10 perc körüli időben Szegeden, a Dorozsmai úton. A vasúti átjárót elhagyva a sofőr elveszítette az uralmát a jármű felett, az útpadkának ütközött, majd áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol átszakította egy családi ház kerítését és oldalára borulva állt meg.

A baleset következtében egy 17 éves szegedi lakos olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A mentők egy 36, egy 16, egy 18 és egy 21 éves szegedi férfit vittek kórházba. A nyomozás során hajnalban kiderült, hogy az autóban összesen hatan utaztak. Az elhunyt fiatal ölében ült egy 14 éves szegedi fiú, aki a balesetet követően a helyszínről elmenekült. Két utas 8 napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A megalapozott gyanú szerint a sofőr járművét alkoholtól befolyásolt és kábítószertől bódult állapotban vezette.

A Szegedi Rendőrkapitányság a 36 éves férfit halált okozó járművezetés ittas állapotban bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki. K. Márkot a rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

 
 
VH-police.hu
 

Olvassa el ezt is!

Ismét téma a tram train

Ismét téma a tram train

Vásárhely lakosságát évek óta foglalkoztatja a tram train, sőt az országos médiában is gyakran szerepel a téma. Most a Városháza dísztermében tarottak közmeghallgatást.
A kemény csata a Kosársuli győzelmét hozta

A kemény csata a Kosársuli győzelmét hozta

A sokszor horrorisztikus csatát végül az egész este kiváló teljesítményt nyújtó Vas 5 másodperccel a vége előtt dobott hármasa döntötte el.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.