SportA kemény csata a Kosársuli győzelmét hozta

2015. október 24., szombat
 
A kemény csata a Kosársuli győzelmét hozta

Csodálatos védekezéssel, végig óriási szívvel játszva szerezte meg első győzelmét a Vásárhelyi Kosársuli a 2015/16-os szezonban. Az ellenfél a tavalyi ezüstérmes Debrecen volt. Dr. Elek András nem véletlenül volt büszke fiaira a mérkőzés után, mivel hosszabbításban született meg idei első sikerük.

 

 

Nagy iramban indult a rangadó, amiből Vasék jöttek ki jobban. (11-7) Ekkor egészpályás letámadásra állt át a Debrecen, ami úgy tűnt csak átmenetileg segít nekik, mivel a Kosársuli hat ponttal elment. A negyed végére azonban feljöttek egyre…

 

A tendencia nem fordult meg a második negyed elején sem, Nagy Benedek kosarával fordítani tudtak. (28-29) Vas és a remek formában pattogtató, összesen 23 pontot szerző Varga Dániel kosarai után ismét fordult a kocka, felváltva hullottak a kosarak ebben az időszakban. A beálló Rostás Imre három góljával sikerült kissé elmennie a kék-sárgáknak, igaz az előny a kapkodó játéknak és a vitatható ítéleteknek köszönhetően minimálisra csökkent a nagyszünetre.

 

Az ekkor már tizenkilencnél járó Patkovic nyitotta a gólgyártást, kétszer volt sikeres. Vas Péter távolival válaszolt, amit Nagy Botond trojkája követett. (48-50) Beindult a DEAC henger, Nagy Botond és Erdei volt eredményes. A hazaiak a Wirth-Varga Zalán-Kereszty trió vitte a prímet.

 

Egypontos Kosársuli vezetésnél veselkedtek neki a játékosok a zárójátékrésznek. Óriási csata alakult ki a pályán., ragyogóan védekeztek Pavlovicék, akiket a támadótérfélen sem kellett félteni, kilenc ponttal léptek el a vendégektől. (76-67) A cívisvárosiak ezután sem adták fel, feljöttek hatra, és az iram tovább fokozódott, kiegyenlítettek, hosszabbítás következett.

 

A debrecenieknek állt a zászló a ráadás első felében, igaz csak hajszálnyi volt Keresztyék hátránya, de Wirth hárompontosával és Kereszty büntetőjével kettővel már a Hódmezővásárhely állt jobban, igaz nem sokáig, Kovács egalizált. A sokszor horrorisztikus csatát végül az egész este kiváló teljesítményt nyújtó Vas 5 másodperccel a vége előtt dobott hármasa döntötte el.

 

Várhelyi Kosársuli SE – Debreceni EAC 92-90 (26-25, 20-18, 17-18, 17-18, 12-10)

 

NBI B csoport, alapszakasz III. forduló vezette: Jurák K., Vida J. és Nepp L.

Hódmezővásárhely, Hódtói Sportcsarnok, 500 néző.

Kosársuli: Vejinovics 5/3, Horváth -, PAVLOVIC 8, VAS 19/12, VARGA  D.  23,

csere: KERESZTY 9, WIRTH 10/3, Czibere 2, ROSTÁS  I. 7, VARGA Z. 9.

Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

DEAC: Nagy Benedek 7, NAGY BOTOND 19/12, Gál 5, PATKOVIC 31/6, KOVÁCS 16

csere: Pék 2, Erdei 7, Lippai -, Vas 3, Széll -.

Edző: dr. Nagy Ágoston

 

Dr. Elek András: „Hihetetlenül boldog vagyok, és nagyon büszke a csapatomra!”

 
 
Forrás: Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

 Elmaradt az igazságszolgáltatás

Elmaradt az igazságszolgáltatás

Lázár János: Az elmúlt huszonöt évben elmaradt az igazságszolgáltatás az 1956-ban, majd az azt követő években, a megtorlások idején elkövetett bűnök ügyében. 
Tűzifa vásárlás okosan

Tűzifa vásárlás okosan

Ismét aktuális. Néhány tanács, mire kell vigyázni, ha házaló kereskedők, vagy internetes hirdetésekben, illetve ingyenes újságokban kínálnak megvételre olcsó tüzelőt.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.