GazdaságIsmét téma a tram train

2015. október 22., csütörtök
 
Ismét téma a tram train

Vásárhely lakosságát évek óta foglalkoztatja a tram train, sőt az országos médiában is gyakran szerepel a téma, miután 2011 március 4-én Lázár János és Botka László kézjegyével szentesítette a két település közötti gyorsvillamos összeköttetést.

 

 

 

 

Most ismét téma volt a tram train. A pályázati projekt kötelező kommunikációjában többek között közmeghallgatást is kell tartani, így október 21-én a Városháza dísztermében az érdeklődők tájékozódhattak az engedélyezési tervezés egyes fázisairól.

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben írtunk, az eltelt négy év alatt eddig - egy Európai Uniós pályázat 100 százalékos támogatásával -  164 millió forint költöttek a műszakilag lehetséges megoldások vizsgálatára, a gazdasági, társadalmi és környezeti hatásinak összehasonlítására, amely alapján a végleges műszaki paramétereket meghatároznák.

Ez utóbbi a feladata az idén februárban alakult konzorciumnak, amely mérnökökkel, geodétákkal pontos terveket készít. A 17 hónapos projektre nettó 552 millió forint áll rendelkezésre.

 

Püski Ottó, az Utiber Közúti Beruházó Kft. tervezési igazgatóhelyettese a Vásárhelyi Híreknek elmondta, három részre bontható a tervezés: az egyik, Szeged-Rókusnál megteremteni a városi villamosvonal és a vasút közötti összeköttetést, a másik a Szeged - Vásárhely közötti vonal kialakítása, a MÁV vasúti rendszerének integrálásával. A harmadik rész pedig a Népkert és a Nagyállomás közötti nyomvonal pontos kialakítása lesz. Van már egy jóváhagyott útvonal, amely szerint a sínpálya az Ady Endre, a Szőnyi utcán át, a Kossuth térnél ráfordul az Andrássy utcára, és a Kálvin tér érintésével a Bajcsy Zsilinszky utcán át a Nagyállomásig halad.

 

A dízel, illetve elektromos hibrid-üzemű tram train Vásárhelyen 6 helyen, a két település között Algyőnél áll meg, majd Szegeden az 1-es villamos útvonalán halad végig. A várható költségeket jelenleg csak becsülni lehet, de körülbelül 20 milliárdba kerül majd és 2020-ra készülhet el. Az is elképzelhető, hogy majd a MÁV-START üzemelteti.

 

Itt mindent megtudhat a tram trainről! A tervekről bő terjedelemben írtunk eddig is. Kattintson az alábbi cikk címére és ott további öt cikket talál: 

Százzal megy majd a vásárhelyi tramtrain

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

350-en kerülhetnek utcára

350-en kerülhetnek utcára

Négyezer hektárnyi állami földet bérel a Hód-Mezőgazda Zrt., de már nem sokáig.  A kormány valakit birtokossá, valakit meg állástalanná teszi.
Tűzifa vásárlás okosan

Tűzifa vásárlás okosan

Ismét aktuális. Néhány tanács, mire kell vigyázni, ha házaló kereskedők, vagy internetes hirdetésekben, illetve ingyenes újságokban kínálnak megvételre olcsó tüzelőt.
600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

600 milliós támogatást kapott az Önkormányzat

A Vásárhelyi Önkormányzat a TOP PLUSZ programban december végén kapott 624 millió forintot humánfejlesztési célokra.
Ismét elmaradt a győzelem

Ismét elmaradt a győzelem

A Kosársuli az NB I/B Zöld csoportjának 13. fordulójában a Győrt fogadta a győzelem reményében.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 5. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem
A Kosársulinak nem jött össze a győzelem Saša Vejinović csapata jó meccset játszott a tabella élmezőnyéhez tartozó vendégekkel, és bár nagyot harcolt, végül szoros vereséget szenvedett.
 
Vásárhelyi Művészeti Díj 2026
Vásárhelyi  Művészeti Díj 2026 Benedek Lili jazzénekesnő, Varga-Tóth Attila operaénekes, valamint a Molnár Dixieland Band együttes vehette át az idei Vásárhelyi Művészeti Díjat-
 
Megszerezte első idegenbeli sikerét
Megszerezte első idegenbeli sikerét Január 25-én este az Eger vendégeként lépett pályára a Vásárhelyi Kosársuli az NB I/B Zöld csoport alapszakaszának 14. fordulójában.
 
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen
Kiképzőközpont épül Vásárhelyen Január 20-án Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter részvételével letették a Lynx harcjármű szimulációs központjának alapkővét.
 
Program a gyermekvállalás támogatására
Program a gyermekvállalás támogatására Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Hódmezővásárhelyen és Szatmárnémetiben.
 
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026
Szelektív hulledékgyűjtés Hódmezővásárhelyen 2026 Továbbra is havi két alkalommal van szelektív hulladék elszállítás és havi 4, vagy 5 alkalolmmal van a zöldhulladék elszállítása.