Kultúra, oktatásHárom nap több mint ötven program

2013. június 25., kedd
 
Három nap több mint ötven program

Idén is élmények sokasága várja a IV. Kéktó Fesztiválra kilátogatókat. Hódmezővásárhely határában, a Rárósi út mellett található helyszínen a háromnapos rendezvényen ismét a ló a főszereplő.

 

 

 

 

A Hódmezővásárhelyi Hagyományőrző hetek keretében, június 28- 30-a között ebben az évben is a Furioso- North Star lófajta, és Hódmezővásárhely tájfajtáját ünneplik. Persze a lovasversenyek és bemutatók mellett a szórakoztatásnak is nagy szerep jut, amibe még a rockzene keményeb vonala is belefér. Kint a ménesbirtokon a decibeleket semmi sem akadályozza. Mindhárom napon gazdag programok várják a kilátogatókat, a család minden tagját, valamennyi generációt. A Kéktó Fesztivál valamennyi programja díjmentes, sőt a Rárósi úton kifelé, Hódmezővásárhelytől néhány kilométerre található helyszínre nagyon kedvezményes iránytaxik hozzák-viszik a fesztiválozókat.

 

Részletes program:

 

Június 28. péntek


13:00 Lovas zarándokút a Furioso Senior (1836) fajtaalapító mén szülőhelyére - Indulás a Rárósi emlékhelyről „kopjafától”
15:00 Tiszteletadás a Furioso emlékhelynél, a Furioso- North Star lófajta méltatása, illetve kopjafa, sziklatömb, harangláb és a csobogó kút avatása (Kéktói Kisasszonyok lovasbemutatója, zászlóugratás) (helyszín: Derekegyház-Tompahát),
18:00 A díszvendégek a székelyföldi, szentegyházi huszárok köszöntése
18:30 Headles zenekar (Hmvhely.)
19:30 Omlett zenekar (Hmvhely.)
20:30 Dirty Slippers Zenekar (Gyula)
21:45 Vatafaka „energia felszabadító zene” ipari hulladékokon, Huszár Gábor vezényletével
22:25 High Voltage zenekar „AC/DC tribute” (Hmvhely.)

 

Június 29. szombat


10:00 Rárós avarkori település emlékhelyénél, „kopjafánal” tiszteletadás, emlékezés az ősökre (A megnyitón a Kéktói Kisasszonyok lovasbemutatója)
10:30 Előadás: A Szent Jobb Országjárása, előadó: Kovács Ferenc (tanyaudvar) - könyvvásárlási lehetőség
11:00 Díjugratás (60-70 cm-en), (lovaspálya)
12:30 Pónis bemutató „gyermekek a lóháton”, Pas de deux- zenés páros díjlovas bemutató, Csikós bemutató (lovaspálya)
13:00 Hód-Dog Center Kutyaiskola bemutatója (lovaspálya)
13:30 Kéktói tanyavilág tejtermékeinek méhészeti termékek kóstoltatója (a tanyaudvarban a készlet erejéig)
13:40 Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület Aranykalász Népdalköre - Magyar Nóták (színpad)
13:55 Pálffy-Huszár Egyesület markotányos leányok dalköre, - Huszárdíszőrség: Szegedi 3. Honvédzászlóalj, Szentegyházi Székely Huszárok, Hódmezővásárhelyi Pálffy-Huszárok (színpad)
14:00-17:00 Családi és gyermek programok: a hun-magyar lovaskultúra és lovas harcművészet hódmezővásárhelyi egységének bevonásával, Nagy Ákos, Oláh Miklós: Pásztoreszközök használata, Tojásdobáló, Patkódobáló verseny, lovasbirkó, lufipukkasztás karikásostorral, stb.
14:15 Promenád Tánc Sport Egyesület -versenytáncbemutató (színpad)
14:45 Kettlebell bemutatóedzés Kun Norbert vezetésével, erősödj egy ősrégi sporteszközzel (színpad)
15:00 Székfoglaló verseny (lovaspálya)
15:30 Malacfogó verseny
16:00 Gyermek, felnőtt ügyességi versenysorozat a „Kéktó Kupáért” (lovaspálya)
17:20 Kankalin Néptáncegyüttes Hódmezővásárhely- néptáncbemutató és huszártoborzó (színpad)
18:00 Polka Band fúvószenekar ”vendégeknek a vendégek között” Krupiczer Ferenc vezényletével (tanyaudvar)
20:00 Páll Timea (Vendégelőadó a MEGASZTÁRBÓL), (színpad)
21:20 Hastánc bemutató (színpad)
21:45 Éjszakai lovastorna bemutató, Kéktói Ménes Lovastorna Csapata (lovaspálya)

 

 

Június 30. vasárnap


  9:00 Ismerd meg Rárós-Kéktót lovas tájékozódási verseny (csapat- és egyéni verseny, nevezés 8:30-tól)
  9:30 Főzőverseny (kezdés)
10:30 Hagyományos Magyar Lófajták bemutatója, Nemzetközi szinten elismert tenyészetekkel (lovaspálya)
11:00 Furioso- North Star lovak Országos tenyészszemléje (lovaspálya)
12:00 „Jó ebédhez szól a nóta” – Elek Pál közreműködésével (tanyaudvar)
12:30 Magyar Agár Hagyományőrség - előadás: avarok a dél-alföldön és a magyar agár múltjáról (színpad)
13:00 Szinkron ügyességi fogathajtó verseny
14:00 Ördögfű zenekar „dorombok és dobok ritmusai” (színpad)
15:00 Malacfogó verseny
15:30 Székfoglaló verseny (lovaspálya)
16:00 Lovakhúzta „varázsszőnyeg”, azaz maradj állva a szőnyegen ha tudsz (lovaspálya, közönséggel)
16:30 „Az ember és lóerő küzdelme” azaz kötélhúzó verseny lovak ellen (lovaspálya, közönséggel)
17:30 Lovastorna bemutató, Kéktói Ménes lovastorna csapata (lovaspálya)
18:00 Támogatói jegyek ajándéksorsolása (Fődíj: vásárhelyi tájfajta csikó)

 

Egész napos programok:


Gyermek és családi vetélkedők, ügyességi játékok, természetvédelmi ismeretterjesztés, bűvész- és bohóc show, zenés gyermekműsor, sport bemutatók stb. ,Zöld Szikla Művészet- és Természetvédő Alapítvány (szombat, vasárnap)
Agyagmegmunkálás,-formálás gyermekeknek, de nem csak gyermekek részére Bereczki Imre segítségével, sétakocsikázás a Zöldhalmi dombhoz (Kunhalom), a Kéktói Ménes, és gulyák megtekintésével.
Címeres téglakülönlegességek kiállítása Juhász István jóvoltából (szombat, vasárnap)
Állatsimogatás, csacsigolás, lovaglás (szombat, vasárnap)
A hódmezővásárhelyi Bálint Kerámia termékbemutatója (szombat, vasárnap)
Palacsintasütés és kóstoltató (vasárnap 12:00-tól)
Pásztoreszközök készítésének bemutatása (karikásostor, bicskatok...stb) (szombat, vasárnap)
Bőrdíszműves, csizmadia bemutató (szombat, vasárnap)
Egykori tanyavilági közlekedési eszközeinek (szekerek) megtekintése (szombat, vasárnap)
Íjászkodás a Hód-mezei Őrzők jóvoltából (jurtatábor), (szombat, vasárnap)
Tűzi-, és patkolókovácsok bemutatója, kedvezményes lópatkolás.
Veterán motorok kiállítása a Hódmezővásárhelyi Veterán Baráti Kőr jóvoltából (szombat)
Hoffer traktor a közúton és a földeken a Hódmezővásárhelyi Veterán Baráti Kör jóvoltából (szombat)
Családi gazdaságok erőgépei, eszközei Traktor Trade Kft. MTZ traktorok (szombat,vasárnap)

 

Olvassa el ezt is!

Öt vásárhelyi iskola nyert a Határtalanul pályázaton

Öt vásárhelyi iskola nyert a Határtalanul pályázaton

Összesen 6 millió 240 ezer forint áll rendelkezésre az új tanévben a Hódmezővásárhelyi Tankerület és az egyházi iskolák számára a határon túli tájak felfedezésére, a kapcsolatok ápolására.
Ennivaló receptjeink - Sárgabarack torta citromos túrókrémmel

Ennivaló receptjeink - Sárgabarack torta citromos túrókrémmel

Hamarosan itt a sárgebarack szezon. Angéla: "Amit most hozok, tök egyszerű, helyettünk készíti el szinte magát, nem sütjük, és igazán könnyű darab egy nehéz ebéd után."
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.