Kultúra, oktatásÖt vásárhelyi iskola nyert a Határtalanul pályázaton

2013. június 25., kedd
 
Öt vásárhelyi iskola nyert a Határtalanul pályázaton

Összesen 6 millió 240 ezer forint áll rendelkezésre az új tanévben a Hódmezővásárhelyi Tankerület és az egyházi iskolák számára a határon túli tájak felfedezésére, a kapcsolatok ápolására.

 

 

A Szent István Általános Iskola diákjai Erdélyben (Fotó: VH archív)

 


A napokban megszületett a döntés, amelynek értelmében országosan több mint 17 ezer diák utazhat a Határtalanul tanulmányi kirándulási program keretében a következő tanévben.

 

A Bethlen Gábor Alapkezelőtől megtudtuk, a legtöbben idén is Erdélybe szeretnének utazni, az utak 60 százalékát szervezik oda, míg Kárpátaljára és a Felvidékre a csoportok mintegy 14-14 százaléka látogat majd el. Az idén összesen 393 nyertes pályázatot hirdettek, köztük öt vásárhelyi tanintézményét.

 

Tanulmányi kirándulás hetedikeseknek: 533 iskola pályázott és 299 iskola nyert, köztük három vásárhelyi:

 

A Kertvárosi Katolikus Általános Iskola  Édes hazám Magyarország- Édes Erdélyország„ barangolás a végeken című pályázatára 1 506 600 Ft-t nyert.

 

A Klauzál Gábor Általános Iskola:  Határtalanul! - a vajdasági kalandok folytatódnak című pályázatára 1 333 800 Ft-t nyert.

 

A Szent István Általános Iskola: Hollószárnyon Erdélyben című pályázatára 1 126 200 Ft-t nyert.

 

 

Együttműködés szakképző iskolák között: 89 pályázó volt és bár pályáztak, de nincs hódmezővásárhelyi nyertes.

 

 

Együttműködés gimnáziumok között: 91 gimnázium pályázott, köztük két vásárhelyi.

 

A Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium: 1568 szellemében: unitárius és református intézmények partnerség (Románia) pályázatára 1 445 160 Ft-t nyert.

 

A Németh László Gimnázium és Általános Iskola Magyar emlékek nyomában a Délvidéken című pályázatára 828 000 Ft.-t nyert.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Még hiányzik 4 millió

Még hiányzik 4 millió

Június 17-től gondoskodik a város a rászoruló gyermekek nyári étkeztetéséről. A nyári szünetben augusztus 15- ig 1100 hátrányos helyzetű diák ellátását oldják meg.

Merci mustra a Kossuth téren

Merci mustra a Kossuth téren

Hódmezővásárhelyen a Kossuth téren június 29-én szombaton rövid időre megáll a Mercedes-Benz Classic Csillagtúra autókonvoja, amelyen az 1983 előtt gyártott autók vehetnek részt.
Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Belvárosi kerékpárút fejlesztések

Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.