BulvárMilyen is a vásárhelyi strand

2016. augusztus 25., csütörtök
 
Milyen is a vásárhelyi strand

Alaposan fel akarja mérni a város a helyiek strandolási szokásait. A nyilatkozatok szerint „a fürdő hatékony kihasználtsága érdekében és a jövőbeni fejlesztési irányok meghatározása érdekében”.

 

 

Fotó: VH

 

 

 

Az jól látható, hogy az elmúlt években látványos fejlődésen ment keresztül a Török Sándor Strand, de nagyságrenddel nagyobb fejlesztések voltak a Gyarmati Dezső Sportuszodában.

 

A felmérés kitöltésével az uszodáról biztos, hogy kevés lakossági visszajelzés lesz, hiszen  az inkább a sportolóké. A véleményüket pedig éppúgy ismeri az üzembentartó, mint a lakosság. A két úszó egyesület mellett, a magyar válogatott tagjai a sajtóban évek óta a remek edzési lehetőségekről áradoznak. Mondhatnánk: „egymásnak adják a kilincset” hiszen az úszó válogatottat váltotta a szintén Rióra készülő paraolimpiai csapat, és alighogy a napokban elutaztak, már itt is vannak a hosszútávúszó válogatott tagjai.

 

A lakosság jó része a nyitottba jár, amelyre szintén nem sok panasz lehet. Apróság, de úgy tűnik megszűnt az elmúlt években rendszeres nyári fotózás, a képek pedig felkerültek egy weblapra, ami - érthető okokból - sokakban igen nagy felháborodást és ellenszenvet váltott ki.

 

A strandot egyébként minden generáció használja. Többféle funkciót betölt, az úszásoktatástól, az idősek vízi tornájáig. A Vásárhelyi Hírek által megkérdezettek talán azt nehezményezik leginkább, hogy nyáron, illetve esős időben nincs fedett része a termál ülőmedencének, sem elöl, sem pedig a ligetes részen.

Ezt, a gondosan kialakított sok választási lehetőséget kínáló 14 pontból álló felmérő adatlap 9. pontjában lehet „megreklamálni”. A többi pontnál kötött válaszokat lehet bejelölni. A felmérés szórólap formájában jut el a vásárhelyiekhez, illetve interneten is kitölthető (ITT elérhető!) 

 

Az alapos felmérő némi hiányossága, hogy az egyik kérdésnél, hogy honnan értesül a fürdőt érintő információkról, a válaszok között a hírportálok kimaradtak, ellenben ritkán felkeresett weblapok bekerültek, miközben a helyi és a régió lakosságának jelentős része naponta olvassa a hírportálokat. A Vásárhelyi Hírek kérdésére Antalóczy Péter, a Hód-Fürdő Kft. igazgatója annyit mondott, nem is gondoltak erre, véletlenül alakult így!

 

A felmérő azt jelzi, nyitottak a jobbításra, az innovációra sőt a humorban sincs hiány, hiszen sikerül még az angolul alig beszélőket is megmosolyogtatni, a szabadtéri medencék öltözőjébe lépve, egy A/4 es lapra írt ’changing room’ felirattal, vagyis itt lehet „leváltani” a férfit avagy a nőt, kinek melyik…! (Lásd képünket!)

De idővel talán egy - helyes angolsággal írt - nyomtatott ’Dressing room’ felirat is készül majd.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Megint elkapták a vásárhelyi tolvajt

Megint elkapták a vásárhelyi tolvajt

A 22 éves férfinak már 2013-ban is volt büntetőügye, most viszont három élelmiszerüzletből, egy italboltból és egy drogériából lopott.
Jönnek a SZIN-es napok

Jönnek a SZIN-es napok

Augusztus 24. és 28. között még egyszer átélhetjük azt a szabadságot, amikor koncertről-koncertre járhatunk a csillagos égbolt alatt. Teljes a fellépők sora.
Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Étvágygerjesztő vásárhelyi program

Szeptember 12-én ismét Vásárhelyi Ízök Fesztiválja és Butellás Pálinkamustra. A gasztronómiai esemény idén a Kossuth téren lesz.
Ismét pozícióban Juhász Tünde

Ismét pozícióban Juhász Tünde

Szeptember elsejétőll Gyülekezeti igazgatási vezető Lázár János volt államtitkára Hódmezővásárhelyen.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.