Kultúra, oktatásHangjegy konfetti a Sasban

2013. december 30., hétfő
 
Hangjegy konfetti a Sasban

Hódmezővásárhely koncertéletének egyik fénypontját, az Újévköszöntő Hangversenyt Vágó János karmester 55 tagú zenekara élén, idén tizenharmadik alkalommal dirigálja.

 

 

 


Január 4-én délután a Fekete Sasban természetesen hagyományos repertoárral, az egykori Császárváros hangulatát idéző megunhatatlan Strauss dallamokkal nyitják a koncertet. Ebbe persze majd egy kis operett is belefér. Ezután a magyar szerzők jönnek, amelyhez idén Kispéter Éva és Csókási Imre néptánccal pezsdíti a hangulatot.

Zoltán Péter klarinétművész egy szólódarabbal készül. Ő tavaly is szerepelt a koncerten, amelynek az volt az érdekessége, hogy mind a Városi Fúvószenekar, mind pedig Zoltán Péter az előző évben vehette át a Bessenyei Ferenc Művészeti Díjat.

A műsor második felében könnyűzenei művek következnek, egy kicsit megelőlegezve a Farsangot.

Vágó János, mint mondta, az Újévköszöntő Hangversenyek a Városi Fúvószenekar tagjai számára mindig nagy élményt jelentenek, mindig sok próba előzi meg. A jelenlegi műsor - a Strauss blokk, a magyar szerzők és a könnyűzenei darabok – alapkoncepciója 2002 körül alakult ki és a közönség tetszése alapján be is vált.

A zenekarvezető-karmester szavait a minden évben nagyszámú közönség igazolja. Tavaly például hétszázan voltak. Valószínű – az egyébként ingyenes koncertre – idén is pótszékeket kell beállítani. A vásárhelyi zeneszerető közönségnek még egy kis meglepetésben is része lesz január 4-én. De ez maradjon titok!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ez történt Hódmezővásárhelyen 2013-ban - Február

Ez történt Hódmezővásárhelyen 2013-ban - Február

Adósságátvállalás, nagymamák lájkoltak, szezonnyitó Dolhaival, Erzsébet Bál, mindszenti drogdíler, könyv a Majolikáról, Lázár baleset ügy, Gazdabál, kétmilliárdos Mikro-Ker bukta, besuranó tolvajok karamboloztak. És még sok más!
Hamis cuccok a karácsonyfa alatt is?

Hamis cuccok a karácsonyfa alatt is?

"Szeretnék dicsekedni! Náki a cipőm, Owega az órám, Odidosz a dzsekim, Sonia a fülhallgatóm, legurítok egy Heimekem sört." Nem a kiejtése rossz: hamis rajta az összes cucc!
Pályaválasztási segítség

Pályaválasztási segítség

Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.