KözéletHamarosan utaznak

2015. április 30., csütörtök
 
Hamarosan utaznak

Az MH Biztosító Szakasz második váltásának záró gyakorlatát tartották április végén az MH 5. Bocskai István Lövészdandár hódmezővásárhelyi helyőrségében.

 

 


 

A közel 30 főből álló MH Biztosító Szakasz feladata Afganisztánban - a Mazar-e Sharif-ban létrehozott többnemzeti biztosító század részeként - az Északi Tanácsadói Parancsnokság alárendeltségébe tartozó tanácsadó csoportok szállítása és biztosítása.

 

Búz Csaba hadnagy tájékoztatása szerint, a kiképzők az év eleje óta tartó gyakorlások során arra törekedtek, hogy a műveleti területre készülő katonákat minden várható feladatra felkészítsék. A feladatok ellátására jelentkező állomány, az elsajátított tudását a záró gyakorlaton mutatta be az értékelő csoportnak. A gyakorlat során a - területi sajátosságoknak megfelelő - feladatok, incidensek egymás után és gyakran egymásra épülve kerültek bejátszásra. A műveleti területen ennél már csak könnyebb feladat vár majd a vásárhelyi katonákra.

A felkészülő állomány tagjai - többségében a 3. Bercsényi Miklós lövészzászlóalj katonái - sikeresen vették az akadályokat, így hamarosan megkezdhetik a feladatuk ellátását a műveleti területen.

 

Mint arról a Vásárhelyi Hírekben többször írtunk, a idén januártól Afganisztánban az Eltökélt Támogatás Művelet idejére a szövetséges erők kiképző és tanácsadói szerepben segítik az afgán nemzeti hadsereg és a rendőrség munkáját. Az Eltökélt Támogatás Műveletben Magyarország mintegy 100 katonával vesz részt.

 
 
VH-MH
 

Olvassa el ezt is!

Nyolcszáz befejezett bűntetőügy

Nyolcszáz befejezett bűntetőügy

Handó Tünde: A hódmezővásárhelyi járásbíróságon 53 százalékkal több ügyet fejeztek be, mint amennyi beérkezett. Óriási erőfeszítéseket tett a bírói kar, hogy felgyorsuljon az ítélkezés
Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Idén is vásárhelyi az ország legjobbja

Mechatronika szakmában a gregusos Pálinkó Dávid Dezső lett az ország legjobbja. Április 29-én a Szakma Sztár Fesztivál zárónapján adták át az elismerést.
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon

Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

AI-digitalizáció egy vásárhelyi vállalkozás mindennapjaiban

Még mindig gyakran találkozni azzal a tévhittel, hogy a mesterséges intelligencia elsősorban a nagy technológiai vállalatok kiváltsága.
 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.