GazdaságHamarosan szigorodik a szabadságolásra vonatkozó szabályozás

2013. december 11., szerda
 
Hamarosan szigorodik a szabadságolásra vonatkozó szabályozás

A munkáltató ma is megállapodhat a munkavállalóval, hogy szabadsága egy részét a következő évre átvihesse. Az erre vonatkozó szabályozás azonban 2014. január elsejétől változik.

 

 

 

A hatályos előírás szerint a húsznapos alapszabadság és az életkortól függő pótszabadság (legfeljebb tíz nap nem közalkalmazottak esetében) összesített időtartamának egyharmada vihető át ilyen módon a következő évre, a módosulás után viszont már csak az életkori pótszabadság napjai képezhetik majd a megállapodás tárgyát.

 

Így a korábbi hat-tíz napról nulla-tíz napra módosul az átvihető napok száma, és csak a 45. életévüket már betöltött munkavállalók esetében nem csökkennek a lehetőségek, míg a 25 évnél fiatalabbak a korábbi hat-hét nap helyett egyetlen napot sem tolhatnak át a következő évre. 

Fizetés nélküli szabadságot csak indokolt esetben adhat a munkáltató, és csak azt követően, hogy az időarányos éves fizetett szabadságot már kivette a munkavállaló. A gyakorlat azt mutatja, hogy ha kéri, általában megadják neki, de részletesen indokolni kell, miért van rá szükség.

Sokszor extra szabadságot is kapnak a munkavállalók, több cég is hosszabb szabadságot engedélyez például temetés, gyermekszületés miatt úgynevezett apanapnál, mint amit a törvény előír (plusz két nap helyett négy-öt napot is kivesznek). Ha már nincs időarányos szabadsága, akkor ebben az esetben is adhatnak ki fizetés nélküli szabadságot a plusznapok után.

A különböző munkaerő-piaci felmérések szerint a magyarországi munkaadókra nem jellemző, hogy korlátoznák a rendes, fizetett éves szabadságok kiadását. Azzal együtt, hogy az új munka törvénykönyve (Mt.) hét napra csökkentette a dolgozó által kezdeményezhető éves szabadság mértékét, a munkáltató rendelkezik az a feletti kiadásáról, tehát döntő többségben ő döntheti el, mikor adja ki, a munkavállaló előzetes meghallgatását követően.

 

Olvassa el ezt is!

Egyénre szabott segítségnyújtás

Egyénre szabott segítségnyújtás

Érdemes élni a vásárhelyi kirendeltség új lehetőségével, hiszen a megváltozott  munkaképességűek elhelyezkedésekor egyénre szabott segítségnyújtást kaphatnak.
A vásárhelyi Helyőrségi Zenekar ünnepi gálakoncertre készül

A vásárhelyi Helyőrségi Zenekar ünnepi gálakoncertre készül

Idén is széles repertoárral, egyedi, formabontó produkcióval és hagyományos karácsonyi zenével készülnek a katonazenészek a karácsonyi hangversenyre.
Hódtói vízpótlás kissé megkésve

Hódtói vízpótlás kissé megkésve

A vízgazdálkodási intézkedési terv a víz elvezetése helyett a helyben tartást, a vizes élőhelyek helyreállítását és a mezőgazdasági vízhasználat átalakítását helyezi előtérbe.
Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

Szórakoztató időtöltés a Vásárhelyi Levéltárban

A vásárhelyi játékosok tudásukat, ismereteiket ismét összemérhetik a helyi nevezetességekről, azok történetéről, illetve a helyi társadalmi élet egy-egy régebbi eseményéről.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.