Kék hírekHalálos baleset Mindszentnél

2017. július 12., szerda
 

Egy 20 éves hódmezővásárhelyi fiatalember az áldozata a szerda reggeli balesetnek, amikor kocsijával keresztbe fordult az úton. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy ember életét vesztette, amikor két autó ütközött össze a 4521-es úton Szegvár és Mindszent között. Az érintett útszakaszon félpályán megindult a forgalom 

 

A baleset  július 12-én, valamivel 7 óra előtt történt az út 13-as kilométerszelvényében.

Autójával Szegvár irányából Mindszent felé haladt egy 20 éves hódmezővásárhelyi férfi, amikor Mindszent közelében, eddig ismeretlen okból a jármű keresztbe fordult az úton. A szemből érkező másik személyautó sofőrje már nem tudta elkerülni az ütközést.

A 20 éves férfi a helyszínen meghalt, a másik jármű sofőrje - egy 39 éves mindszenti férfi - súlyosan megsérült.
A helyszíni szemle idejére teljes útlezárás volt érvényben. 

 
 
VH-CSMRFK
 

Olvassa el ezt is!

Viharos éjszaka

Viharos éjszaka

A híradókból látott siófoki vihar által okozott károkat, most közvetlenül is megtapasztalhatták a vásárhelyiek és a környéken élők. 40 riasztás volt néhány óra alatt!
Látványos éjszakai munkálatok

Látványos éjszakai munkálatok

Beemelték a 47-es út felett a Magyarországon referenciának tekinthető 13 méter magas kettős körforgalom íves elemeit. Képekkel!
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások

A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.