Kék hírekHaláleset a Görbe utcában

2020. március 26., csütörtök
 
Haláleset a Görbe utcában

Halálesethez riasztották a mentőket és a rendőrséget március 26-án a déli órákban a Görbe utcába, a Klauzál utcától 100 méterre lévő házhoz.

 

 

 

 

 

 

 


Az elhunytat a fia találta meg a házban, aki nem élt az édesapjával. A 80 éves D. Péter az eddigi információk szerint valószínűleg elesett és ez is közrejátszhatott a halálában. Már napok óta halott lehetett, mert a szomszédok szerint egy ideje nem tapasztaltak mozgást a házban. A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja a halálesetet, és mivel az idegenkezűség lehetőségét is vizsgálták, bűnügyi nyomozók is érkeztek.

A késő délutánig tartott helyszíni szemlét az ilyenkor szokásos protokollnak megfelelően speciális öltözékben végezték, ami – a járvány miatt teljesen érthetően -némi riadalmat keltett a környéken élők körében.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Honlapokon elérhető videósorozat indul

Honlapokon elérhető videósorozat indul

A Tornyai János Múzeum hetente két-három alkalommal 8-10 perces videókban az intézmény gyűjteményeit és szakembereinek kutatási eredményeit mutatja be.
Negatív és pozitív számok

Negatív és pozitív számok

Az nem derült ki hány személyt érintett, hogy a második teszt alapján is negatívak Rovó László koronavírusos rektor vezető egyetemi kollégái.
Nagyszámú parkoló és kerékpártároló is épül

Nagyszámú parkoló és kerékpártároló is épül

A tram-train-hez kapcsolódó, parkolási és kerékpártárolási gondokat megoldó építkezések kezdődnek hamarosan Hódmezővásárhelyen. Nyár végére kell befejezni.
Jelentős változások a vásárhelyi kórház működésében

Jelentős változások a vásárhelyi kórház működésében

Március 23-tól újabb szigorú, a járóbeteg ellátást is érintő intézkedések lépnek életbe. Természetesen továbbra is érvényes a január 23-tól elrendelt látogatási tilalom.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.