KözéletHagyományaink tovább élnek az olvasókörökben

2014. május 19., hétfő
 
Hagyományaink tovább élnek az olvasókörökben

Az olvasókörök múltjáról és jelenéről a Csúcsi Olvasókörben május 21-én délután konferenciával egybekötött kiállítást rendeznek.

 

Képünkön a Kárpát-medencei Olvasókörök Találkozója 2013-ban (VH archív)

 

 

„...sokkal többről van szó, mint a művelődés egyik lehetséges útját járó szervezetek létrehozásáról. A tagság művelődésének segítése csak egyik célja, de a jó olvasókör a helyi demokrácia és a társas élet alapvető intézményévé válhat. Fontos szerepet kap bennük a múlt értékes örökségének ápolása, ezen belül saját hagyományaik újjáélesztése”- írta Hajdu Géza: ’Az olvasókörök városa’ című 2002-ben megjelent tanulmányában.

A kiegyezés után egyre több olvasókör szerveződött országszerte. Vásárhely a XIX. század végére valóban az „olvasókörök városa” lett. A városban az 1848/1849-es szabadságharc előtt kilenc polgári egyesület alakult, majd folyamatosan gyarapodott a számuk az 1880-as évek végéig. A Faluszövetség kimutatása szerint 1922-ben Vásárhelyen 51 olvasókör volt, az 1938-as kamarai adatok pedig már 64 vásárhelyi kört tartottak nyilván.

Ma 16 olvasókör működik a városban, valamennyi aktívan részt vesz a város és környéke társadalmi életében.

 

"Hagyományaink addig élnek, amíg lesznek olvasóköreink és abban közösségükért serényen munkálkodó emberek… Hódmezővásárhely a 19. század óta az „olvasókörök városa”. Jelenleg is itt működik az ország összes körének több, mint fele. Vásárhelyiségünknek ez az egyik legszebb és legértékesebb megnyilvánulása" - írta Vásárhelyi emlékeim című művében Szenti Tibor, aki maga is résztvevője lesz annak a konferenciának, amely az ’Olvasókörök Városa- Hódmezővásárhely’ olvasóköreinek múltjával és jelenével foglalkozik.

 

A hódmezővásárhelyi Csúcsi Olvasókör és a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára Hódmezővásárhelyi Fióklevéltár közreműködésével a Csúcsi Olvasókör Jókai utcai székhelyén május 21-én délután konferenciával egybekötött kiállítást rendeznek. A konferencia levezető elnöke és a kiállítás rendezője Szenti Csilla a Hódmezővásárhelyi Levéltár főlevéltárosa.

 

 Program:

 

15.00 óra: Vendégek fogadása, regisztráció

15.15 óra: Köszöntő - Simon Imréné elnök, Csúcsi Olvasókör

15.20 óra: Miért éppen Vásárhely? - Szenti Tibor író, néprajzkutató

15.40 óra: Az olvasókörök működése - Lőkös Györgyi levéltáros, Hódmezővásárhelyi Levéltár

16.00 óra: Hogyan tovább olvasókörök? - Deák György társelnök, Olvasókörök Szövetsége

16.30 óra: Kiállítás megnyitó - Soós Csilla igazgató, Németh László Városi Könyvtár

 

A kiállítás megtekinthető május 30-ig 10-16 óra között, szombat és vasárnap kivételével.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Tojásdíszítés nemcsak Húsvétra

Tojásdíszítés nemcsak Húsvétra

Az algyői Tojásműhely vezetője, a vásárhelyi Bereczné Lázár Nóra és a műhely tagjai Budapesten újabb technikákat sajátíthattak el.
Hogy ilyen többé soha ne legyen!

Hogy ilyen többé soha ne legyen!

Elmerengő idős emberek, a látványon elgondolkodó középkorúak, megrendült fiatalok. Megnyílt a Rákosi-korszak börtöneit bemutató kiállítás. Sok képpel!
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon

A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 37. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Vármegye helyett ismét megye
Vármegye helyett ismét megye Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.