KözéletHadisírgondozás és megemlékezés

2016. november 1., kedd
 

A halottainkra történő emlékezés jegyében szervezett hadisír-gondozást a Történelmi Vitézi Rend október 29-én.

 

 

 

 

 

A hódmezővásárhelyi Dilinka temetőben hat, eddig ismeretlen katonasírt fedeztek fel és hoztak rendbe, illetve tucatnyi, az elmúlt években már felújított fejfát szépítettek meg a vitézek és a Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjai.

 

A Történelmi Vitézi Rend tagjai ‑ a Bethlen Gábor Református Gimnázium diákjaival és néhány segítővel együtt kiegészülve ‑ szombaton délelőtt egy névjegyzék és térkép alapján próbálták megkeresni nyolc, eddig ismeretlen helyen nyugvó katona sírját a Dilinka temetőben. Hat fejfára leltek a sírgondozók, illetve több olyan családi, borostyánnal eltakart sírboltot is felfedezetek, ahol idegenben elesett és eltemetett vérüknek állítottak emléket családtagjaik. A kutatást követően e sírokat kiszabadították a növényzet fogságából, a fejköveket letakarították, a feliratokat újraírták, a sírhantokat megigazították és új nemzeti színű szalagot kötöttek fejkövekre.

 

 

A Történelmi Vitézi Rend és a Trianon Társaság november 2-án, szerdán este 6 órakor a Szent István templomnál, a Szent Jobb országjárásárát megörökítő emléktáblánál eleveníti fel a Felvidék déli, magyarlakta sávjának 1938. évi visszacsatolását. Első szent királyunk kézereklyéjének vásárhelyi "megpihenésére" emlékeztető felirat szerint "ősi hazánktól elszakított magyarok és területek egy része e jubileumi szentévben tért vissza az anyaországhoz". Az 1939-ben felvésett szöveg az 1938. november 2-án ratifikált első bécsi döntése utal, melynek következtében ‑ a trianoni békediktátum határozatát felülírva ‑ néhány évig újra magyar zászló leng(het)ett Komárom, Nyitra, Losonc, Kassa, Munkács, Ungvár és Beregszász középületein és közterein. A Halottak napi tisztelgés jegyében az emlékezők a Katolikus, az Arany és a Kincses temető hősi parcelláiban gyújtanak mécseseket a hazáért életüket áldozó katonák sírjainál.

 

Olvassa el ezt is!

Festett képeslapokon Vásárhely

Festett képeslapokon Vásárhely

Olyan a hatás, mintha reprodukciókat, valódi festményeket tartanánk a kezünkben. A látvány mellett anyaguk, tapintásuk is ezt az érzést erősíti. Képekkel!
Hogyan gyászoltak őseink

Hogyan gyászoltak őseink

"A halottaknak szükségük van ránk, hogy emlékezzünk rájuk, még ha nem is tudunk, csak annyit mondani, hogy sajnálom, amíg a szó minden jelentőségét elveszti és olyan lesz, mint a levegő." Audrey N.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
Vármegye helyett ismét megye

Vármegye helyett ismét megye

Félrevezető volt úgy bemutatni a vármegye rendszert mintha ez egyszerűen az egész magyar történelem változatlan és egyértelműen pozitív szimbóluma lett volna.
 

És ezt már olvasta?

László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.
 
13 milliós bírságot kapott Lázár János
13 milliós bírságot kapott Lázár János Az erdészeti hatóság hivatalból eljárást indított ellene, illetve hozott egy határozatot, amely értelmében köteles 13 millió forint bírságot fizetni és elbontani több létesítményt is.
 
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon
Tanévnyitó a Mezőgazdasági Karon A Polgármesteri Hivatal Dísztermében Tanévnyitó Ünnepi Tanácsülésen köszöntötték az SZTE Mezőgazdasági Kar elsőéveseit.