KözéletGyermekkarácsony 2015-ben is

2015. október 18., vasárnap
 
Gyermekkarácsony 2015-ben is

A korábbi évek hagyományaihoz hűen Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata az idén is megrendezi a gyermekek karácsonyát.

 

 

Fotó: VH

 

December 12-én és 13-án a 2-12 év közötti gyerekek a Fekete Sas nagytermében műsorok, kézműves foglalkozások keretében vehetik át az ajándékcsomagokat. A hódmezővásárhelyiek támogatásának és összefogásának köszönhetően minden évben sikerül megajándékozni a leginkább rászoruló gyerekeket.

2010-ben 1507, 2011-ben 1600, 2012-ben 1550, 2013-ban 1400  gyereket láttak vendégül. Tavaly 1100 2 és 10 év közötti gyerek kapott meghívást és ajándékot.

 

A hét elején Almási István polgármester ismét felhívással fordult a város lakosságához, a helyi cégekhez, vállalkozásokhoz, civil szervezetekhez, magánszemélyekhez, hogy adományaikkal járuljanak hozzá a szerény körülmények között élő gyermekek városi karácsonyához.  

A pénzbeli támogatásokat a 11500092-11080563 bankszámlára, vagy a Polgármesteri Hivatal Pénztárába fizessék be, „Gyermekkarácsony” megjelöléssel.

 

A hagyományoknak megfelelően a kétnapos, decemberi rendezvénnyel szeretnék szebbé, és egy kicsit gazdagabbá tenni, azoknak a gyermekeknek az ünnepet, akik számára nem biztos, hogy otthon ajándék kerülhet a fa alá. Szeretnék azokat a kicsiket és nagyokat megajándékozni, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak. Ez a városban jelenleg - a tavalyival azonos számú - 1100 gyermeket érint.

 

A Gyermekkarácsony helyszíne az elmúlt évekhez hasonlóan a Fekete Sas nagyterme, ahol december 12-13-án (szombaton délután és vasárnap délelőtt) várják a gyerekeket ajándékkal, édességgel, süteménnyel, teával, gyümölccsel. Mindemellett kézműves foglalkozással, zenés előadással szórakoztatják a gyerekeket és szüleiket.

 

A Vásárhelyi Hírekben megírtuk, az Önkormányzat évek óta, így idén is több formában nyújtott és nyújt segítséget a rászoruló gyermekeknek. Idén a nyári gyermekétkeztetésen 43 napig 932, 6 és 12 év közötti gyermek kapott meleg ebédet.

Ennek költségét az elnyert 13 millió forint pályázati pénzből  és a város polgárai által nyújtott adományokból biztosították. Emellett a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyerekek évente 2 alkalommal – augusztusban és novemberben – alkalmanként 5.800 Ft összegű Erzsébet-utalványt kapnak.

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Előtérben a hiányszakmák

Előtérben a hiányszakmák

A gyerekek testközelből ismerkedhettek a szakmákkal, amivel segíthetnek eldönteni, hogy mivel szeretnének foglalkozni a jövőben. 
Vásárhely bájos és törékeny büszkesége

Vásárhely bájos és törékeny büszkesége

Diáktársai, tanárai köszöntötték ma délelőtt Márkus Mollit, aki hazai viszonylatban különleges, Hódmezővásárhely sporttörténetében pedig egyedülálló eredményt ért el. Képekkel!
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán

Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

Miniszteri látogatás a vásárhelyi kórházban

A megbeszélés középpontjában az egészségügyi ellátórendszert érintő problémák, a tervezett fejlesztések, valamint a működéssel kapcsolatos intézkedések álltak.

 

 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.