KözéletGáncs Péter: karácsony az újrakezdés ünnepe

2013. december 25., szerda
 
Gáncs Péter: karácsony az újrakezdés ünnepe

A Jézus segítségével megtapasztalható együttműködésről és az újrakezdésről beszélt prédikációjában Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke szerdán, karácsony első napján a budapesti Deák téri evangélikus templomban tartott istentiszteleten.

 

Karácsony az újrakezdés ünnepe, amelynek jelentőségét a teremtéshez lehet mérni - hangoztatta.

A püspök prédikációjában kiemelte: karácsony arra a harmonikus együttműködésre hívja fel a figyelmet, amely az atya-fiú-szentlélek egységben tapasztalható meg, s amelynek tagja a Betlehemben megszületett Jézus. Minden élet, minden világosság forrása Isten, aki nem törődött bele, hogy az ember a világosság helyett a sötétséget, az élet helyett a halált választotta, ezért küldte a Földre Jézust, akinek segítségével mindenki újrakezdheti életét - fogalmazott.

Gáncs Péter rámutatott: az ember sokszor rádöbben, hogy valami nincs rendben az élete irányával, ekkor Isten "nem csak vészjelzéseket küld a távolból", hanem felkínálja Jézus megváltó szeretetét. Ezt úgy teszi, hogy "maga is emberi formában megszületik", mert "a teremtő szeretet nem lett volna teljes, ha nem vállalja az emberi lét kockázatát".

Emlékeztetett arra: karácsony egyúttal a befogadás, az elfogadás ünnepe is, amelynek során felmerül a kérdés, hogy az emberek befogadják-e társaikat, és meglátják-e bennük Isten teremtményét.

A püspök szólt arról is, hogy az elmúlt hetekben a média is azt "zengte", hogy "jónak lenni jó, jót tenni jó". A segélyszervezetek pedig professzionális munkát végeznek, kapaszkodókat adnak, hogy eljussanak az adományok a rászorulókhoz, akiknek arcát azonban nem ismerik. Emiatt eltűnik a személyesség, holott a karácsony erről is szól. A szeretetéhséget nem lehet kizárólag adományokkal csillapítani, "a jótékonykodás nem oldja meg a kínzó szeretethiányt" - hangsúlyozta.

Gáncs Péter rámutatott: annak, hogy Ferenc pápa "sztárrá lett", az a magyarázata, hogy "ő is krisztusi ember, aki komolyan veszi azt, hogy az ige testté lett", s ezt természetes módon fejezi ki. Egyebek között úgy, hogy a rászoruló rómaiaknak feltöltött telefonkártyát, metrójegyet ad, és ezzel személyesen is kapcsolatba lép velük.

"Mi is elindulhatunk valaki felé, de ehhez az kell, hogy legyen mondanivalónk egymásnak" - emelte ki a püspök prédikációjában.

 
 
Forrás: MTI
 

Olvassa el ezt is!

Ö-ző védők

Ö-ző védők

A betelepültek között sokan nem szeretik a nyelvjárást, mégsem kell félni annak gyors eltűnésétől. Az ö-zés Hódmezővásárhelyen is él, sőt sokkal erősebb mint máshol.
180 éve született a vásárhelyi kórház névadója

180 éve született a vásárhelyi kórház névadója

Izgalmas élete volt, tetteit a magyarok iránti szeretet vezérelte. Sissi tragikus halála megrázta Európát. 1837. december 24-én született a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház névadója.
Új napelempark Algyőn

Új napelempark Algyőn

A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Győzött a Kosársuli Budapesten
Győzött a Kosársuli Budapesten A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.