SportGachályi Gréta országos egyéni bajnok lett

2021. július 21., szerda
 
Gachályi Gréta országos egyéni bajnok lett

A vásárhelyi vívó végig vezetve nyerte élete első egyéni bajnoki címét. A bajnokság mellett toronymagasan megnyerte a korosztály ranglistáját is.


 

 

 

 

 

 

Az elmúlt évek során a békéscsabai Alföld Vívó Akadémia számos kiváló párbajtőrözőt nevelt ki, és a klubban folyamatosan tűnnek fel az ígéretes versenyzők. Közéjük tartozik a 14 éves Gachályi Gréta, aki június végén az első egyéni országos bajnoki címét szerezte a keszthelyi Olimpici ob serdülőmezőnyében. A korosztályában a ranglista élén végzett tinédzser nemcsak érett vívásával tűnik ki a páston, hanem a magasságával is magára vonzza a tekintetet.

 

Éppen ez az adottsága az, amely eleinte a sportágválasztását is meghatározta lakóhelyén, Hódmezővásárhelyen. Mint az az interjúból kiderül, az iskolai „Mindennapi testnevelés” bevezetésével, a vívás az egyik sportág, amelyet Hódmezővásárhelyen remek körülmények között lehet elsajátítani. Erről azt mondta:

 

„Először kosaraztam, majd harmadikos koromtól kezdve az iskolában kötelező volt háromhetente úgynevezett sulivívásra járni – eleveníti fel az első lépéseket Gréta. – Az első sikeremet a városi diákolimpián értem el, amelyen első lettem, és talán ekkor tetszett meg leginkább a sportág. Egy ideig párhuzamosan kosaraztam és vívtam, majd az utóbbit választottam, pedig a magasságomnak köszönhetően a kosár is jól ment. Tőrrel kezdtem, később áttértem a párbajtőrre. Lépésről lépésre haladtam. Eleinte elmentem egy-két versenyre, majd egyre többet jártam edzésre, és komolyra fordult. A vásárhelyi klubban idővel kevesen maradtunk. Először csak átjártam iskolázni Békéscsabára Galli Zsolthoz, és miután nagyon jó barátság alakult ki a vívótársakkal, át is igazoltam. Úgy gondolom, a vívásban mindenki tehetséges lehet – magasságtól függetlenül. Én még nem vagyok annyira robbanékony és fürge, viszont a hosszú kezeim és lábam előnyt jelentenek.”

 

A Békéscsaba és Hódmezővásárhely között ingázó Gréta az eddigi legnagyobb sikerének a közelmúltban szerzett serdülő országos bajnoki címet tekinti, és természetesen tisztában van azzal, hogy még az út legelején jár.

 

„Minden siker hátterében a szorgalom, a kitartás és az akarat áll. Rengeteget készültem erre a versenyre Zsolti bácsival, és hálás vagyok, hogy sikerült nyernem. Régóta vártam az egyéni aranyéremre, és a folytatáshoz is igyekszem szerényen hozzáállni. Már a következő versenyekre fókuszálok, hiszen véget ért számomra az Olimpici sorozat, a kadét korosztályba lépek, és ez nagy változást jelent az életemben. A célom, hogy a következő évben is hasonlóan sikeres legyek. Ehhez szerintem nem kell más, mint a már említett szorgalom, kitartás és akarat. Hiszek abban, hogy az elvégzett munkának meglesz a gyümölcse.”- mondta a vásárhelyi lány.

 

Bár Gréta az elmúlt évadban még serdülőkorúnak számított, kivívta a részvételi jogot, hogy a kadétok Európa-bajnokságán mutassa meg magát. A járványhelyzet miatt azonban az eseményt nem rendezték meg, így a nemzetközi debütálás – egyelőre - elmaradt.

 

Mint arról írtunk a Vásárhelyi Hírekben Gachályi Gréta párbajtőröző, idén júniusban „Magyarország jó tanulója, jó sportolója” címet nyert.

A Csomorkány SE-ben vívott, jelenleg a békéscsabai Alföld Vívó Akadémia sportolója, a Németh László Gimnázium és Általános Iskola diákja.

 
 
Forrás: Nemzeti Sport
VH
 

Olvassa el ezt is!

Kalmár Zsigmond kiállításra készül a Tornyai

Kalmár Zsigmond kiállításra készül a Tornyai

Ősszel kiállítással emlékezik a 80 évvel ezelőtt elhunyt lokálpatriótára, ehhez dokumentumokat és fényképeket, tárgyakat keresnek tárlatra.
Selymes amszterdami és hódmezővásárhelyi karcolós

Selymes amszterdami és hódmezővásárhelyi karcolós

Nagyon megy a kábszer termesztés és biznisz Vásárhelyen. A címbeli fajták is pörögnek. Gyakran akcióznak a nyomozók. Néha hetente többször is.
Ennivaló receptjeink - Pirított kókuszos kuglács sárgabarackkal

Ennivaló receptjeink - Pirított kókuszos kuglács sárgabarackkal

Baracskay Angéla: Egy kicsit kuglóf állagú és egy kicsit foszlós kalács, szóval a kettő között van, tehát nevezzük úgy: Kuglács.
A maszk előnye - az allergiások szemszögéből

A maszk előnye - az allergiások szemszögéből

65 százalékkal csökkentek a súlyos asztmás esetek Izraelben. Hasonló eredmény lehet itthon is. Nézze meg a környezetében található allergén növényeket.
 

És ezt már olvasta?

Diákolimpia döntő Vásárhelyen
Diákolimpia döntő Vásárhelyen A IV. korcsoportos Kosárlabda Diákolimpia országos döntőjét, június 12–14. között Hódmezővásárhelyen rendezték. 
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 23. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Kezdődik a tiszavirágzás
Kezdődik a tiszavirágzás A következő napokban ismét tanúi lehetünk hazánk egyik legkülönlegesebb természeti csodájának, a tiszavirágzásnak.
 
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév
Ilyen sem volt még - Nagymágocsi csípős világhírnév Több, mint 200 szósz vett részt „vakkóstoláson” a kontinens minden tájáról. Ezután született a döntés: a nagymágocsi Szabó Attila  aranyérmet nyert.
 
Indul a buli
Indul a buli Minden eddiginél nagyobb érdeklődés övezi az idei Deja Vu Fesztivált, amely június 10. és 14. között nyitja meg kapuit az Újszegedi Partfürdőn.
 
Rapcsák András szobráról döntenek
Rapcsák András szobráról döntenek Az egykori polgármester szobrának áthelyezését kezdeményezi a hódmezővásárhelyi közgyűlés - döntöttek a testület legutóbbi ülésén.
 
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át
Értékteremtő Nevelési Díjakat adtak át Brunszvik Teréz Emléknapot és Szakmai Konferenciát tartott a Hódmezővásárhelyi Egyesített Óvoda teljes dolgozói állományának bevonásával.