Kultúra, oktatásFotóklub tagfelvétel

2014. szeptember 16., kedd
 
Fotóklub tagfelvétel

Az új hódmezővásárhelyi fotóklub szeptember 20-án délután a BFMK-ban várja mindazokat, akik szeretnek fotózni és szívesen fejlesztenék a készségüket.

 

 

A kamera mögött Dömötör Mihály

 

 

“Lucien Hervé művészi, emberi példájára, szellemi örökségére építve, a város fotóművészeti kultúrájának magas szintű továbbépítése, országos, nemzetközi szinten meg-, és elismertetése, Hódmezővásárhely művészeti rangjának emelése.” Ez a röviden és tömören összefoglalható szándéka a július 10-én megalakított hódmezővásárhelyi Kamera Klubnak.

 

Megírtuk, a 12 alapító taggal megalakult és Dömötör Mihály fotóművész által vezetett Lucien Hervé Kamera Klub folyamatosan bővíteni szeretné a tagságot, és segítik tagjaik alkotói tevékenységének kibontakoztatását fotó-, és a videó művészet területén. Sőt egyéni és csoportos kiállításokon is bemutatkozhatnak. Gondolnak a fiatalokra is, mert indítanak videó szekciót és ifjúsági tagozatot is.  

Nyitott rendezvényekkel előadásokkal szeretnének a fotózás iránt érdeklődők kedvében járni. A klubnak a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ lesz az állandó otthona.

 

Szeptember 20-án délután 2 és 6 óra között is ide várják a bármelyik generációhoz tartozó k jelentkezőket. Dömötör Mihály fotóművész a tagfelvételhez 10-20 képet kér, amit pendrive-on, vagy cd-n hozzon magával aki tagként szeretne részt venni a Fotóklub életében

 

Olvasson a Lucien Hervé Fotóklub megalakulásáról ITT!

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Az élők háza a fotóművész optikáján keresztül

Az élők háza a fotóművész optikáján keresztül

Szeptember 19-én a hódmezővásárhelyi Zsinagógában nyílik Dömötör Mihály kiállítása a vásárhelyi Zsidó Temetőben készített  fotóiból.
Miniszteri biztossá nevezték ki dr. Grezsa Istvánt

Miniszteri biztossá nevezték ki dr. Grezsa Istvánt

A Kárpát-medencei kormánytámogatások felügyelete mellett a kulturális és a nemzeti identitást erősítő kezdeményezések koordinálást és támogatását  végzi.
Változások a Rádió 7 háza táján

Változások a Rádió 7 háza táján

Új tulajdonosa van a Rádió 7-nek, amely 2023-ban a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa döntése szerint 2033-ig kapott frekvenciaengedélyt.
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek

Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.
 
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb
Továbbra is a Dél-Alföld a legveszélyeztetettebb

A korábbi időszakokhoz viszonyítva a Közép-Dunántúlon volt a legnagyobb arányú a talajnedvesség csökkenése, ezt az Észak-Alföld, majd szorosan a Dél-Alföld követte.