Kultúra, oktatásFotóklub alakult Vásárhelyen

2014. július 11., péntek
 

“Lucien Hervé művészi, emberi példájára, szellemi örökségére építve, a város fotóművészeti kultúrájának magas szintű továbbépítése, országos, nemzetközi szinten meg-, és elismertetése, Hódmezővásárhely művészeti rangjának emelése.” Ez a röviden és tömören összefoglalható szándéka a most megalakított hódmezővásárhelyi Kamera Klubnak.

 

 


Július 10-én tartotta ugyanis alakuló ülését a Hódmezővásárhelyen szinte biztos, hogy sokak érdeklődését felkeltő Kamera Klub, amely a város szülötte és posztumusz díszpolgára, a világhírű Lucien Hervé nevét vette fel.

 

„Felismerve a hiányt, felmérve az igényt, kialakítva a személyi és intézményi kereteket, valamint a fotóművész özvegyének, Madame Judit Hervé Elkánnak az egyetértő támogatásával alakult a meg a klub - mondta Dömötör Mihály fotóművész, a klub elnöke.

Mint mondta, a hiánypótló klub célja a város rendkívül gazdag fotós múltjának ápolása, minél szélesebb körben történő megismertetése, a vásárhelyi Lucien Hervé Fotográfiai Múzeum létrejöttének elősegítése.

Természetesen folyamatosan bővíteni szeretnék a tagságot, és segítik tagjaik alkotói tevékenységének kibontakoztatását fotó-, és a videó művészet területén. Sőt egyéni és csoportos kiállításokon is bemutatkozhatnak.

Az pedig sok fiatalt érdekelhet, hogy indítanak videó szekciót és ifjúsági tagozatot is.  

Szeptembertől nyitott rendezvényekkel, előadásokkal szeretnének a fotózás iránt érdeklődők kedvében járni. A klubnak a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ lesz az állandó otthona. 

 

Az alapító tagok az alakuló ülésen többek között azt is elhatározták, olyan alkotóközösséggé fognak válni, amely érdeklődik a kortárs magyar és nemzetközi fotóművészet eredményei iránt. Kapcsolatot építenek ki más fotós körökkel, a testvérvárosok fotóklubjaival, különös tekintettel a határon túli magyarság fotóklubjaival.

 

Az alapítók nagy része fotóművész, illetve Vásárhely kulturális életének aktív tagja. A Kamera Klub elnöke Dömötör Mihály fotóművész, a titkári feladatokat Török János, az ismert fotográfus látja el.

Az egyik ötletgazda és alapító tag a Vásárhelyi Hírek főszerkesztője, B. Szabó Zoltán, ami azt jelenti, hogy a klub életéről, előadásairól, pályázati felhívásairól folyamatosan beszámol a vasarhelyihirek.hu hírportál, egyben biztosított a Lucien Hervé Kamera Klub városon túli, országos ismertségének elősegítése is . 

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Emelik a pedagógusok bérét

Emelik a pedagógusok bérét

A Hódmezővásárhelyi Tankerületben több mint 800 pedagógust és az oktató-, nevelőmunkát közvetlenül segítő munkatársat érint. Részletes százalékos lista!
A tiszta víz tisztább lesz

A tiszta víz tisztább lesz

Hódmezővásárhely, Mártély, Székkutas Ivóvízminőség-javító Önkormányzati Társulás szakemberei szerint őszre elkészülnek és azt követően hat hónapig tart a próbaüzemelés.
A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

A 72. Vásárhelyi Őszi Tárlaton 185 alkotás szerepel

Műfaji megoszlás szerint 92 festmény, 32 grafika, 46 plasztika, valamint 15 installáció, multimédia mű szerepel majd a tárlaton.
Több, mint 40 előadó

Több, mint 40 előadó

Összesen kb. 115 produkció, elektronikus zene, rock, pop és trap, hazai zenekarok és nemzetközi sztárfellépők vegyesen az ide Szegedi Ifjúsági Napokon.
 

És ezt már olvasta?

Bővül a Szőnyi Benjamin iskola
Bővül a Szőnyi Benjamin iskola Háromszintes, mintegy ezerötszáz négyzetméteres épületrésszel bővül a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 28. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Ulmi találkozó
Ulmi találkozó Az 1992 óta Hódmezővásárhely testvérvárosába, az ott rendezett 14. Nemzetközi Duna Fesztiválra kiutazott Márky-Zay Péter polgármester.
 
Irány Hong Kong
Irány Hong Kong A világbajnokságra utazó magyar válogatott tagja lett a hódmezővásárhelyi Papp Jázmin, akinek Magyary Ágnes volt az edzője .
 
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak
Kurucz D. István festő emlékét őrző kitüntetést alapítottak A díj olyan képzőművészeknek adható, akik munkásságukkal hozzájárultak a város kulturális életének gazdagításához, művészi hagyományainak továbbviteléhez.
 
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet
Uniós forrásból fejlesztik a Kakasszéki Gyógyintézetet Egy magyar-román közös uniós projekt keretében javítják elsősorban az idős páciensek mozgásszervi rehabilitációs ellátásának színvonalát
 
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet
A gondatlanság sok pénzbe kerülhet A belterületi ingatlanok esetében a jegyző, külterületi és zártkerti ingatlanok esetében a növényvédelmi hatóság köteles eljárást indítani.