SportFolytatódik a nyerőszéria

2015. február 7., szombat
 
Folytatódik a nyerőszéria

Már egy tucat győzelemnél tart a Vásárhelyi Kosársuli az NBI/B keleti csoportjában. A kék-sárgák magabiztosan diadalmaskodtak az Óbudai Kaszások ellen, és őrzik második helyüket a tabellán. Vas Péterék ismét jól működtek csapatként, közülük öten érték el a 10 pontos határt.

 

 

Begyújtotta a rakétákat a Kosársuli, 4 perc után már 11-2 állt az eredményjelzőn, de Petrucsik és Sebők góljaival gyorsan felzárkóztak a vendégek. Nyilas vitte ekkor hátán a csapatát. Ez elég volt, hogy a negyed végére kilenc pontra duzzadjon a hazai vezetés.

 

Az ex-vásárhelyi Kováts Róbert faragott hátrányukból 4 pontjával, amire Vejinovics válaszolt szép ziccerrel. Nem sokkal később az Eger elleni meccs egyik hőse, Czibere süllyesztett el egy hármast, de Kováts egyre jobban élt, így ismét közelebb lopóztak a Kaszások.(32-26) Czibere újabb hárompontossal jelentkezett, de Kelemen sem hibázott trojkája és Varga büntetői után egyre magabiztosabbá vált a kék-sárgák előnye.

 

46-32-ről folytatódott a mérkőzés a nagyszünet után. Beindultak a fővárosiak, a Nagy-Sebők-Peringer trió vezérletével 9 pontra csökkentették a hátrányukat. Újra magára talált a Vásárhely, Kelemen megint távolról volt eredményes. Ezt követően a feljavuló védekezésnek köszönhetően többször lerohanásból találtak be dr. Elek András tanítványai, ezzel a záró játékrész előtt 21 pontra távolodtak el ellenfelüktől, így Kis Molnár Zoltán is bemutatkozhatott a felnőttek között.

 

Az utolsó játékrész elején kozmetikáztak az álláson a sötétmezesek, de jelentősen nem változott a helyzet. Sok szabálytalanság volt ebben a szakaszban, ami szétszaggatta a játékot. Felpörögtek a Kaszások, négy perccel a végső dudaszó előtt 14 egységre küzdötték fel magukat, amiből Krasznai és Sebők vállalt főszerepet. Ám a beálló Rostás Imre és Szasa Vejinovics gondoskodtak róla, hogy ez átmeneti állapot legyen. Cziberéék végül 92–74-re diadalmaskodtak. Tizenkettedik bajnoki sikerüket követően jövő héten Szolnokon lépnek pályára.

 

Vásárhelyi Kosársuli SE – Óbudai Kaszások 92-74 (25-16, 21-16, 27-20, 19-22)

NBI B csoport 14. forduló, Hódmezővásárhely Hódtói Sportcsarnok, 500 néző.
Vezette: Papy Zs., Vadász Cs. és Borgula GY.
Kosársuli: VEJINOVICS 13/3, Rostás I. 7, VAS 12/3, NYILAS 12/3, VARGA 14.

Csere: Czibere 9, Rostás G. 3, Genal 8, KELEMEN 12/6, Gruda 2, Kis Molnár -.
Edző: dr. Elek András és Utasi Gábor

Dr. Elek András: „Kicsit nyögve nyelősen ment a játék, jobb mérkőzésre számítottam. A lényeg azonban, hogy megvan a 12. győzelmünk!”

 
 
Forrás: Vásárhelyi Kosársuli
 

Olvassa el ezt is!

Zebra portalanítás

Zebra portalanítás

Hódmezővásárhelyen is napi szinten tapasztalható, hogy olyan megalázó feladatokkal bízzák meg őket, melyek súlyosan csorbítják önbecsülésüket, önértékelésüket.
Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben - Új fogkrém nagyobb védelem

Egészségünkről a Vásárhelyi Hírekben - Új fogkrém nagyobb védelem

Egy új fogkrém használatával a kezdeti fogszuvasodás gyakorisága akár a felére is csökkenthető! Magyországon évente átlagosan negyedévente 1 tubus fogkrémet vásárolunk.
Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

Vásárhelyi fodrász nemzetközi sikere

A most 22 éves Nagypál Dóra Európa 3., egyben a világ 5. legjobb fodrásza lett a WorldSkills Shanghai 2026-on.
Győzött a Kosársuli Budapesten

Győzött a Kosársuli Budapesten

A meccs minden negyedét megnyerték, így sima győzelmet aratttak és megszerezték a második sikert a bajnokságban.
 

És ezt már olvasta?

4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen
4 és félmilliós ékszerlopás Vásárhelyen Elfogtak és őrizetbe vettek a rendőrök két román férfit, akik országszerte több mint 14 millió forint értékben loptak, Vásárhelyen is.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 40. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon
Újabb lassítás az algyői vasúti hídon Ha szükségessé válik, akkor az eddigieknél is nagyobb mértékű korlátozást vezetnek be a helyreállítás elvégzéséig.
 
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön
Kikapott a Kosársuli Nagykőrösön Sajnos a várt izgalmak elmaradtak és nagyjából az első öt percben eldőltek az érdemi dolgok. A Kosársulinak sem támadásban, sem védekezésben nem jött össze semmi.
 
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat
Megnyílt a 72. Vásárhelyi Őszi Tárlat A december 6-ig tartó kiállításon 149 művész 185 alkotásával találkozhat a közönség az Alföldi Galériában.
 
Vásárhely közelében is gyújtogatott
Vásárhely közelében is gyújtogatott Letartóztatták azt a 60 éves férfit, aki augusztusban több mint 50 alkalommal gyújtogatott Csongrád-Csanád megyében.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...