GazdaságFókuszban az agrárium

2022. május 16., hétfő
 
Fókuszban az agrárium

Már csaknem 1600 milliárd forint értékben kötöttek le pályázatokat a gazdálkodók a vidékfejlesztési forrásoknak köszönhetően - mondta a napokban az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára.

 

 

 

 

 

 

Feldman Zsolt a Közös Agrárpolitika (KAP) kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a mezőgazdasággal és az élelmiszertermeléssel szemben sokrétűek az elvárások, amelyekhez a magyar agráriumnak is alkalmazkodnia kell. Magyarország abban érdekelt, hogy a KAP stratégiai terveit még a nyáron elfogadja Brüsszel, így a felkészüléshez a minimálisan megfelelő idő rendelkezésre állhat az agrárágazat számára - jelezte.

 

A vidékfejlesztési források kapcsán arról beszélt, hogy négy és félszer többet szeretnének gazdaságfejlesztésre, kétszer annyit zöldítésre, másfélszer annyit tudásátadásra és generációváltásra fordítani, mint a korábbi uniós költségvetési időszakban.

 

Az államtitkár a KAP zöld intézkedéseivel összefüggésben kitért arra, hogy azok egymásra épülnek és kiegészítik egymást, a termelők pedig a saját szükségleteik alapján meg tudják határozni, hogy a többletvállalásokon keresztül milyen támogatásokat tudnak igénybe venni.

 

Feldman Zsolt kifejtette, hogy az agrár- és élelmiszeripari beruházási támogatásokhoz kapcsolódó fő célkitűzések a pénzügyi megalapozottság növelése, a termékpálya-szemlélet érvényesítése, valamint a tartós ellátásilánc-kapcsolattal rendelkező pályázók előnyben részesítése a komplex beruházásoknál. Emellett fokozni kell a versenyképességet és a mezőgazdaság hozzáadott értékét is.

 

Hangsúlyozta, hogy az agrártárca az új állatjóléti beavatkozásokkal elsősorban az állatjóléti feltételek javítását, és ehhez kapcsolódóan az állomány állategészségügyi helyzetének javítását tűzte ki célul.

 

A kiskérődző, méh, baromfi, sertés, tejelő szarvasmarha és húsmarha állatjóléti támogatási jogcímek egy része már az idén elindul a vidékfejlesztési támogatások keretében.

 

Az államtitkár kitért az agrárium megújításával kapcsolatban a generációváltásra is, mivel a fiatal gazdák támogatása, valamint a tudásátadás kiemelt feladata az AM-nek. Hozzátette, képzésre, tájékoztatásra, a tanácsadással kapcsolatos feladatokra és az innovációval összefüggő tevékenységre csaknem 90 milliárd forintot fordítanának az elkövetkező időszakban.

 

A legfontosabb rövid távú kihívás az állattartásban, hogy a gazdálkodók élni tudjanak az elmúlt egy évben nekik ítélt forrásokkal és fejlesztési lehetőségekkel - fűzte hozzá Feldman Zsolt.

 
 
Forrás: AM
VH
 

Olvassa el ezt is!

Nagysikerű Korea Nap Vásárhelyen

Nagysikerű Korea Nap Vásárhelyen

Félezernél többen voltak kíváncsiak május 15-én délelőtt, a Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület szervezésében megrendezett Korea napra.
Kezdődik a szúnyogszezon de a gyérítés is

Kezdődik a szúnyogszezon de a gyérítés is

Vásárhelyen a Katasztrófavédelem központi légi gyérítése előtt 4 nappal a vásárhelyi Önkormányzat is megrendelt egy képtnapos földi kémiai gyérítést.
Minisztériumot vezethet Lázár János

Minisztériumot vezethet Lázár János

Lázár János neve is felmerült az új Orbán-kormány lehetséges agrárminiszterei között ágazati információk szerint. Most kiderült melyik tárcát vezetheti.

Ballagás és Sárgulás a Mezőgazdaság Karon

Ballagás és Sárgulás a Mezőgazdaság Karon

Május 13-án száznál több végzős hallgató búcsúzott – ha nem is véglegesen – az alma matertől a Szegedi Tudományegyetem  Mezőgazdasági Karán. Képekkel.
 

És ezt már olvasta?

Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.
 
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben
A Kosársuli továbbra is az élmezőnyben A vadonatúj mezében pályára lépő Kosársuli zsinórban a harmadik sikerére készült a bajnokságban, míg a bajaiak idegenben az elsőre.