Sport Fitness ünnep Vásárhelyen

2015. december 24., csütörtök
 

Stílszerűen olaszul „spettacolo di fine anno”, vagyis év végi bemutató gálát honosított meg Hódmezővásárhelyen, az öt évig Olaszországban edzősködött Rácz Ildikó, a Hód Fitness Se vezetőedzője.

 

 

Fotók: Bósz György

 

 

Az ottani sportegyesületek mintájára, december 22-én a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ színháztermében nem is nagy, hanem óriási sikert aratott az összetett és látványos sportág gálaműsora. A teltházas előadásról, a korlátozott számú ülőhelyek miatt, nemcsak sok szülő és hozzátartozó maradt le, hanem azok a vásárhelyi érdeklődők is, akik kíváncsiak voltak a torna, a ritmikus gimnasztika, az aerobik és a táncelemek összegyúrásából álló dinamikus koreográfiákra. Többekben meg is fogalmazódott: vajon mikor lesz az ismétlés?

 

December 22-én este ezeknek a látványos gyakorlatoknak a kivitelezői, kemény munkával az elmúlt években elérték, hogy a vásárhelyi Hód-Fitness Se mára az ország egyik legsikeresebb egyesülete. Ezt a Magyar Fitness Szövetség  2013-ban fogalmaztak meg először.

A Hód-Fitness Se a Magyar Fitness Szövetség tagjaként 1997 óta kapcsolódott be versenyszerűen a fitness sportágba, dobogós helyezések és kupák sokaságát gyűjtve be.

 

A szülőknek és a hozzátartozóknak, illetve az érdeklődőknek, december 22-én ezekből a - hazai és nemzetközi versenyeken helyezést elért gyakorlatokból, illetve az óvodás- és kisiskolás korú utánpótlás bemutatóiból összeállított gálaműsorral zárták az idei fitness szezont.   

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Ezek a leggyakoribb karácsonyi balesetek

Ezek a leggyakoribb karácsonyi balesetek

Karácsony közeledtével nemcsak az ünnepi menüre és szeretteink ajándékaira, de családunk biztonságára is gondoljunk. 

Remek Kosársuli évzáró

Remek Kosársuli évzáró

47 pontos sikerrel búcsúzott 2015-től a Vásárhelyi Kosársuli. Keresztyék már a második negyedben eldöntötték a győzelem sorsát a sereghajtó otthonában.
...és beindult idén is!

...és beindult idén is!

Idén is beindult a SZIN, ha az első napon nem is telt házzal, de nagyon jó hangulatban. A nyitónapon készült fotóink is ezt bizonyítják.
László Alexa sikere Dél Koreában

László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 

És ezt már olvasta?

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át
Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.
 
Belvárosi kerékpárút fejlesztések
Belvárosi kerékpárút fejlesztések Két belvárosi utca felújítása, illetve kerékpárút kiépítése várható, amely eddig vegyes reakciókat váltott ki a lakosságból.