KözéletFigyelik a vásárhelyi iskolások erőnlétét

2014. március 22., szombat
 
Figyelik a vásárhelyi iskolások erőnlétét

Hódmezővásárhely városa - Magyarországon az elsők között – 2005-ben indította el a Mindennapos Testnevelés programot. A város vezetése az Egészséges Vásárhely Program (EVP) keretében komoly szervező munkával, a tárgyi és személyi feltételek biztosításával lehetővé tette, hogy a testmozgás szerves része legyen a vásárhelyi fiatalok mindennapjainak.

 

Fotó: VH

 

Az EVP keretében, a Mindennapos Testnevelés bevezetésével párhuzamosan a város – a testnevelésben és iskolaegészségügyben dolgozó szakemberek bevonásával – komplex, több évre kiterjedő sportegészségügyi kutatást indított. A vizsgálatot végző szakemberek évente két alkalommal (tavasszal és ősszel) mérik a város teljes iskoláskorú populációja, mintegy 5000 tanuló különféle paramétereit, tanulmányozzák a diákok fizikai terhelésre adott reakcióját. A kutatás célja egyrészt a mindennapos testnevelés egészségre gyakorolt hatásainak elemzése, másrészt lehetőség nyílik a rejtett elváltozások korai felismerésére.

2012 októberében a Vásárhelyi Hírekben megírtuk, megfelelő erőforrás hiányában 2012-ig az adatok elektronikus feldolgozására, valamint az erre épülő elemzések, statisztikai vizsgálatok elvégzésére nem volt mód. 2012-ben az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával azonban megnyílt a lehetőség egy átfogó kutatási program elindítására.

Az Európai Unió és a magyar állam által támogatott projekt teljes költsége 212 millió forint. Ebből a Régens Zrt. 120 millió forintból gazdálkodhat, melynél 42 millió forint az önrész és 78 millió a támogatás, a Szegedi Tudományegyetem 92 milliós részesedésében 14 millió az önrész, és 78 millió a támogatás.

A Régens Zrt. és a Szegedi Egyetem alkotta konzorcium, amelyhez támogatóként Hódmezővásárhely MJV Önkormányzata is csatalakozott, az volt feladata, hogy az adatokat feldolgozza és elemzést informatikai eszközrendszerrel tegye lehetővé. Március 20-án délután a sajtónak, majd a helyi szakembereknek a Városháza dísztermében mutatták be a rendszert, amely most már lehetővé teszi a felmérések során gyűjtött adatok tudományos igényű elemzését.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Mérhetővé válnak a Mindennapos testnevelés program eredményei

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Sztrádákat ígért

Sztrádákat ígért

Lázár továbbra is fontosnak tartja, hogy segítséget kapjanak azok az autóhitelesek is, akik szintén devizában adósodtak el.
Szépség show vásárhelyi sikerekkel

Szépség show vásárhelyi sikerekkel

A nagy hagyományú és az szakmai szempontból is az egyik legmérvadóbb Kézműves Kupára a Kalmár Zsigmond Szakképző tanulói is neveztek és dobogós, illetve előkelő helyezésekkel tértek haza. Képekkel!
A zongorák királya a Péczelyben

A zongorák királya a Péczelyben

Steinway & Sons zongorát kapott a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola. Hamarosan koncerttel avatják fel.
Készül a monográfia újabb kötete

Készül a monográfia újabb kötete

A munka tavaly kezdődött, és várhatóan 2028-ban kerül a nyomdába az újabb nagy monográfia. 21 szerző dolgozik rajta, részben a vásárhelyi levéltárra támaszkodva.
 

És ezt már olvasta?

Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 42. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 
A végére nem meredt energia
A végére nem meredt energia Október 31-én este a sereghajtó PTE-PEAC vendégeként folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Mindenszentek és halottak napja
Mindenszentek és halottak napja Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. Gyertyákat, mécseseket gyújtunk az elhunytak emlékére.
 
Jókai Mór és Vásárhely
Jókai Mór és Vásárhely Október 27-én rendezték a 48. Csongrád Megyei Levéltári Nap hódmezővásárhelyi rendezvényét a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca Levéltárban.
 
Rádió 1 Vásárhelyen is
Rádió 1 Vásárhelyen is A Rádió 1-nek az országban 46 frekvencián, vagyis ennyi településen szól helyi rádióként. A 47-dik Hódmezővásárhely lett.