GazdaságSztrádákat ígért

2014. március 22., szombat
 
Sztrádákat ígért

A kormány által tárgyalt nemzeti közlekedési stratégia alapján az Európai Unió támogatásával 2014 és 2020 között az autópályákat el kell vinni a határig, a Kárpát-medence magyarsága felé - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár pénteken.

 

 

 

 

Kassa irányába ki kell alakítani az M3-as autópálya összeköttetését a Felvidékkel - kezdte a felsorolást a fideszes politikus a Nyugdíjas Lakóparkban rendezett lakossági fórumán mintegy százötven embere előtt.

Az M4-es autópálya meghosszabbításával Berettyóújfalu irányában a Partium felé vezetné a forgalmat, az épülő M43-as autópálya Nagylaknál éri majd el a határt, az M6-os folytatása pedig Horvátországig tart majd - tudatta az államtitkár. Hozzátéve: az M60-as sztráda pedig a Drávát átlépve Horvátországba, illetve Szlovéniába vezet majd.

A stratégia fontos eleme, hogy 2020-ra minden megyei jogú városnak autópálya-összeköttetéssel kell majd rendelkeznie. E beruházások közül Lázár János a Békéscsabát Kecskeméttel összekapcsoló M44-es építésének megkezdését emelte ki. A középtávú tervek között szerepel, hogy Debrecent négysávos autóút kösse össze Szegeddel.

A közlekedési infrastruktúra korszerűsítéséhez tartozik a településeket tehermentesítő elkerülő utak építése is - közölte Lázár János.

A politikus kifejtette, továbbra is fontosnak tartja, hogy a devizaalapú jelzáloghitelek ügyének rendezését követően segítséget kapjanak azok az autóhitelesek is, akik szintén devizában adósodtak el. A gépjármű ugyanis nagyon sokaknak munkaeszköz, emellett az ország településszerkezetéből adódóan sokan csak autóval járnak dolgozni vagy így tudnak elérni bizonyos közszolgáltatásokat, például az egészségügyi ellátást.

 
 
MTI - VH
 

Olvassa el ezt is!

A hazai mezőgazdaság legjava

A hazai mezőgazdaság legjava

Egy hónap múlva nyitja kapuit a vidék legnagyobb mezőgazdasági szakmai találkozója. 2014-ben a huszonegyedik alkalommal.
Mártélyi szál a négyszáz milliós ÁFA csalásban

Mártélyi szál a négyszáz milliós ÁFA csalásban

Selejtes harci járművek adásvételével manipuláltak, amerikai cégkölcsönt színleltek azért, hogy többszáz millió forintot csaljanak ki az államtól.
Olga köszöntötte a vásárhelyieket

Olga köszöntötte a vásárhelyieket

Október 11-én hivatalosan is átadták Ölelő Olgát a nagyközönségnek. Jóllehet már hetek óta megkezdődött az érdeklődők „zarándoklása” a Kása-erdőbe.
Mindenszentek és halottak napja

Mindenszentek és halottak napja

Lelkileg nagy vigasztalás a hátramaradottaknak, hogy tehetnek valamit elköltözött szeretteikért imával, vezekléssel, szentmisével. Gyertyákat, mécseseket gyújtunk az elhunytak emlékére.
 

És ezt már olvasta?

Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet
Hódmezővásárhelyre látogatott a francia nagykövet Többek között tárgyaltak Vallaurisról, Hódmezővásárhely testvérvárosa kapcsán arról, hogy miként lehetne élénkíteni a két város közötti kapcsolatot.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2025/2 2025. 42. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet
Vásárhelyi fodrász Shanghajban versenyezhet

A hódmezővásárhelyi Nagypál Dóra is ott lehet jövőre Shanghajban a 48. WorldSkills versenyen, amit szakmák olimpiájaként is szokták emlegetni.

 
A végére nem meredt energia
A végére nem meredt energia Október 31-én este a sereghajtó PTE-PEAC vendégeként folytatta az NB I/B Zöld csoportját a Vásárhelyi Kosársuli.
 
Jókai Mór és Vásárhely
Jókai Mór és Vásárhely Október 27-én rendezték a 48. Csongrád Megyei Levéltári Nap hódmezővásárhelyi rendezvényét a Bajcsy-Zsilinszky Endre utca Levéltárban.
 
A zongorák királya a Péczelyben
A zongorák királya a Péczelyben Steinway & Sons zongorát kapott a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola. Hamarosan koncerttel avatják fel.
 
Rádió 1 Vásárhelyen is
Rádió 1 Vásárhelyen is A Rádió 1-nek az országban 46 frekvencián, vagyis ennyi településen szól helyi rádióként. A 47-dik Hódmezővásárhely lett.