KözéletFelújítják a földeáki utat

2015. június 3., szerda
 
Felújítják a földeáki utat

Aki gyakran jár Földeák, vagy Makó felé, tudja, hogy igencsak szükséges lenne az útburkolat felújítása. Számukra is jó hír, hogy őszre mintegy 1,5 milliárd forintos uniós támogatással megújul a Hódmezővásárhely-Földeák-Makó összekötő út mintegy 13 kilométeres szakasza.

 

 

Ezt jelentette be Almási István hódmezővásárhelyi polgármester június 3-án. Az első 7 kilométeres szakasz kivitelezési munkái heteken belül elkezdődnek – mondta a politikus a másik két érintett település polgármesterével közösen Hódmezővásárhely-Szikáncson tartott sajtótájékoztatón. Hozzátette: a következő 5 kilométeres szakasz felújítására kiírt közbeszerzési eljárás pedig jelenleg zajlik.

 

A beruházásnak köszönhetően sokkal biztonságosabb lesz a két várost összekötő út, ahol az elmúlt években több súlyos baleset is történt – közölte a polgármester.

A rekonstrukció után javul a három település összeköttetése, és ez gazdasági lehetőségeket is teremt – hangsúlyozta Almási István.

 

Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) makói polgármester elmondta, tervezik az összekötő út Makó és Földeák közötti szakaszának felújítását is, ami még ebben az önkormányzati ciklusban megvalósulhat.

Nagy Gábor, a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. Csongrád megyei fejlesztési és felújítási osztályvezetője közölte, a Duna Aszfalt Kft. kivitelezésében június 20-án induló rekonstrukció során, a teljes szakaszon nyolc méter széles útkoronát alakítanak ki, hatméteres burkolattal és egy-egy méteres padkákkal.

 

A kivitelezési szerződés szerint az első 7 kilométeres szakasz szeptember 20-ra készül el, és a tervek alapján a második 5 kilométeres részt is felújítják október elejére.

 
 
VH-MTI
 

Olvassa el ezt is!

Fogékonyan a világ dolgaira

Fogékonyan a világ dolgaira

Oklevél átadásával és lovaskocsikázással ért véget a Zöld Búvár Tehetséggondozó Műhely idei tanévi csoportfoglalkozása. Jővőre is lesz!
Mozgás és zene harmóniája két percben

Mozgás és zene harmóniája két percben

Véglegesen összeállt a Fit-Kid Diákolimpia egyéni ”A” és ”B” kategória Országos döntőjének menetrendje, amelynek idei rendezési jogát a Hód Fitness SE. nyerte el. Részletes program
A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

A Vásárhelyi Hírek képarchivumában keresgélve

Emlékek a város életéből. A Vásárhelyi Hírek fotóarchívumában szinte végikövethető a város élete 2005-től napjainkig. Idézzünk fel néhány dátumot, az események képeivel.
Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Emeletes távolsági buszok Vásárhelyen is

Bár örömteli a hír, hogy új, emeletes távolsági buszokat állítanak be Hódmezővásárhely és más városokban, azonban ez még soká lesz.
 

És ezt már olvasta?

Sportsikereinek újabb állomása
Sportsikereinek újabb állomása A vásárhelyi Ugrai Panna a BVSC-Zugló 22 éves úszója nyolc egyéni és öt váltó aranyérmet szerzett a rövidpályás országos bajnokságon Kaposváron.
 
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét
Nem véletlenül hagyta el a baleset helyszínét A hódmezővásárhelyi rendőrök elfogtak egy férfit, aki közlekedési balesetet okozott, majd még a rendőrök kiérkezése előtt elhagyta a helyszínt.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026/2 2026. 44. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban... De mi más az óceán, mint ezen cseppek sokasága, amit valami távoli egység mégis összefog...
 
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán
Megszólalt a polgármester a leváltások kapcsán Márky-Zay Péter, vásárhelyi polgármester a facebookon reagált a kórházigazgató leváltásával és az új tankerületi igazgató kinevezés kapcsán.
 
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek
Új vezetője lett a Hódmezővásárhelyi Tankerületnek Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, a 60 tankerületi központból 55 élére új vezetőt választottak, Miklós Anikó helyére is új vezető került..
 
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját
Leváltották a vásárhelyi kórház igazgatóját Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter november 2-i hatállyal visszavonta Kallai Árpád, a Hódmezővásárhelyi-Makói Egészségügyi Ellátó Központ főigazgatójának vezetői megbízását.
 
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása
A nők egészségtudatosságát javító program újabb állomása A projekt részeként a hódmezővásárhelyi és a makói kórházban korszerű terápiás és diagnosztikai eszközöket állítanak üzembe.