SportEzúttal a küzdelem dominált nem a szép játék

2021. április 5., hétfő
 
Ezúttal a küzdelem dominált nem a szép játék

A Vásárhelyi Kosársuli összeszedett, fegyelmezett játékával, nagy akarattal és parádés utolsó negyeddel tartotta meg a pályaelőnyét.

 

 

 

 

 

 

Kemény meccsre készültünk előzetesen a rájátszás negyeddöntőjének nyitómeccsén, hisz azt a Pápát fogadtuk, akik idén tizenkettőből tíz bajnokijukat megnyerték és mindössze kettőt veszítettek el - igaz, az egyiket februárban pont Vásárhelyen, 92-91-re győztünk akkor. Nem csak emiatt reméltük azt azonban, hogy a pályaelőnyünkkel élve egy lépéssel közelebb kerülünk az elődöntőhöz, hisz Tóth Tamás ezúttal már Rostásra és Varga Zalánra is számíthatott, a Cegléd ellenihez képest mélyebb rotáció pedig kellő koncentráltsággal és eredménnyel párosult.

Varga Ákos büntetőjével és nagy rohammal kezdtünk, Varga Zalán triplája, majd egy szépségdíjas Pavlovic-Rostás összjáték után két és fél perc után időt is kellett kérnie Kálmán Lászlónak, a vendégek vezetőedzőjének (11-4). Koma vezetésével, egy 8-0-s szériával ugyan visszajött a Pápa és át is vették a vezetést, de vezetőedzőnk a legjobbkor reagálta le időkérésével a pályán történteket – a hétről hétre egyre jobban teljesítő Bodócsi triplája után hatékony lepattanózással és dobószázalékkal abszolút a miénk volt a negyed vége. A pápaiak nem találták a ritmus védekezésben és támadásban sem (zengett is az „ébresztő” kiáltás a vendégkispadról), igaz, Hódi utolsó másodperces extra triplája abszolút partiban tartotta őket (28-25).

A második tíz percben szinte végig fej-fej mellett haladtak a csapatok. A negyed eleji triplapárbajból egy fokkal mi jöttünk ki jobban, 37-33-nál (15. perc) ismét időt kértek a vendégek, s ugyan újra fordult az állás és náluk is volt az előny, de egyszer sem huzamosabb ideig. A játékrész vége hasonlóan alakult, mint az elsőé, hisz Bálint vezényletével előbb hat pontra elhúztunk, majd sikeres büntetőikkel ikszközelbe zárkózott vissza a Pápa. A félidőben 49-48 állt az eredményjelzőn.

Az előnyünk a szünetet követően hirtelen ellenkezőjére fordult, picit az öltözőben ragadtunk, ezt a pápaiak egy 7-0-s rohammal büntették (49-55 a 23. percben). Ezt követően azonban megindultunk visszafelé, és nemhogy visszafelé, hanem egyenesen a győzelem irányába: a jó egy-egyezésekhez helyenként parádés összjátékok és könnyed palánk alatti befejezések társultak, lepattanózásban szintet váltottunk, az extra egyéni teljesítmények pedig kiegészítették a csapatmutatókat. A 4. percben megsérülő Varga Ákos a második félidőre visszatérhetett, az ő triplája kezdte a menetelést, aztán a hetek óta zseniálisan játszó, végül dupla-dupláig jutó Pavlovic villanásai repítették a csapatot. Kialakult az addigi legnagyobb különbség (nyolc ponttal vezettünk a 29. percben), és innen már nem volt visszaút a pápaiaknak.


67-63-mal mentünk neki az utolsó felvonásnak, ahol előbb a Varga testvérek kosarai növelték tíz pont fölé a differenciát, majd a végig nagyon agilis és eredményes Bálinttal nem tudtak mit kezdeni a vendégek – a negyed közepére már tizenhatnál (81-65) járt az előnyünk. Innen ugyan visszakapaszkodott tízre az utolsó négy percre a Pápa, de időkérésünk után előbb egy fantasztikus Pavlovic-passzt helyezett a gyűrűbe a visszatérése után a palánk alatt megállíthatatlannak tűnő Rostás, majd Varga Ákos kettese döntötte el végleg az érdemi dolgokat, hisz a hátralévő szűk két perc kozmetikázásról szólt, a 87-76-os eredményt Pavlovic büntetője állította be. A teljesen megérdemelt sikerből az öt rutinosabb játékosunk egyaránt tíz pont fölött vette ki a részét, és a három saját nevelésű fiatalunk is egyre inkább nélkülözhetetlen láncszeme a keretnek. A lepattanók száma mellett (51 itt, 37 ott) a triplamutatóban is felülmúltuk a Pápát (18-ból 8 sikeres itt, 33-ból 8 ott), és az előnyünk tudtában magabiztosan utazhatunk a második meccsre.

 

NB I/B Zöld csoport rájátszás, negyeddöntő, 1. mérkőzés:

Vásárhelyi Kosársuli-Conoil Motax KC Pápa 87-76 (28-25, 21-23, 18-15, 20-13)

Hódtói Sportcsarnok, zárt kapuk mögött. Vezette: Hervay, Földi, Mintál

Kosársuli: Varga Z. 15/9, Varga Á. 11/6, Bálint 21/3, Pavlovic 19/3, Rostás 13
Cserék: Bodócsi 5/3, Megyesi 3, Kozma -
Vezetőedző: Tóth Tamás

Pápa: Kiss 13/6, Erdei 10/3, Sonyák 11, Hódi 11/9, Koma 16
Cserék: Murai 12/3, Németh 3/3, Parcsami -, Kocsis -
Vezetőedző: Kálmán László

Tóth Tamás: „Két tartalékos meglepetéscsapat ütközetéből a második félidei okosabb játékunkkal kerültünk előnybe egy jól felkészített Pápa ellen. Sokszor a küzdelem dominált, nem a szép játék, de a rájátszás már csak ilyen, örülök a győzelemnek! Nehéz fókuszálni úgy a rangadókra, hogy minden héten elmegy közülünk valaki… borzasztóan sajnálom Váradiné Szarka Ildikót, sokat tanultam tőle, nyugodjon békében! Mihamarabbi gyógyulást kívánok a betegeknek mind otthon, mind a kórházban, mindenkit vár valaki vissza!”
 
 
VH-Nagy Benjamin
 

Olvassa el ezt is!

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Ennivaló receptjeink! - A szeszélyes április süteménye

Április első napja nagy meleget hozott, de még vissazatér a hűvös idő, vagyis a szeszélyességét bizonyító áprilishoz egy finom sütemény receptjével csatlakozunk.

Miért esünk könnyen áldozatul az SMS csalásoknak?

Miért esünk könnyen áldozatul az SMS csalásoknak?

Várhatóan a csalók továbbra is egyre gyakrabban és egyre kreatívabb módszerekkel fognak próbálkozni, ezért nagyon fontos, hogy tudatosan védekezzünk ellenük.
Bőrtisztító diéta

Bőrtisztító diéta

A kúra lényege, hogy tartalmaz minden olyan ásványi anyagot, vitamint, rostot és zsírt, amely fontos a bőr számára. „Mellékhatása”, hogy le is fogysz tőle.
Tavaszi léböjt receptek

Tavaszi léböjt receptek

Egy háromnapos léböjtkúrával sokat segíthetsz a szervezetednek! Receptek!
 

És ezt már olvasta?

A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll
A vásárhelyi csapat továbbra is a 10. helyen áll A Pénügyőr győzelmekkel, a Kosársuli vereségsorozattal. A két csapat ellentétes előjelekkel várhatta az alapszakasz második félidejét.
 
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása
Megnyílt a Mártélyi Szabadiskolát bemutató kiállítása Mintegy kétszáz alkotást felvonultató kiállítás nyílt szombaton az Alföldi Galériában és Bessenyei Ferenc Művelődési Központban.
 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 1. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Várják a javaslatokat
Várják a javaslatokat Jelölés 'Hódmezővásárhely díszpolgára', 'Pro Urbe', valamint 'Signum Urbis Honorantis' kitüntetés adományozására.
 
Nyári gumival hóesésben
Nyári gumival hóesésben A felelőtlenség többszörös bajt eredményez, az emiatt balesetet szenvedő vétlen autósoknak és a kárelhárítást végző tűzoltóknak.
 
Az újév első babája Vásárhelyen
Az újév első babája Vásárhelyen Január elsején reggel 9:25-kor látta meg a napvilágot Hódmezővásárhely idei első újszülöttje.
 
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban
Ünnepnapok, pihenőnapok 2026-ban 2026-ban ismét 3 munkanapot helyeznek át, így hosszúhétvégékké egészítenek ki ünnepnapokat. Például a 2026-os év egy négynapos hosszúhétvégével fog kezdődni.