KözéletEzt csak nagyon nagy szívvel szabad csinálni

2013. július 24., szerda
 
Ezt csak nagyon nagy szívvel szabad csinálni

„Amellett, hogy a kisgyerek közösségbe jár, egy olyan családias hangulatú légkörben töltheti mindennapjait, ahol a kis létszám lehetővé teszi, hogy a gyermek egyéni képességeit figyelembe véve, a lehető legtöbb odafigyelést és segítséget megkapja, hogy személyisége harmonikusan fejlődjön.”- foglalta össze a családi napközi lényegét a szegedi Vörös Fanni, akinek már vannak tapasztalatai, hiszen több mint egy éve dolgozik családi napköziben.

 

Az egyre növekvő népszerűségnek örvendő ellátási forma most fog igazán beindulni, hiszen a június 11-én elfogadott jogszabály az óvodára valamilyen okból nem alkalmas hároméves kort elért gyermekek részére lehetővé teszi az óvodán kívüli napközbeni elhelyezést. Persze a családi napközibe járnak olyan gyerekek is, akiknek a szülei jobban preferálják a kisebb, családias közösséget.

A köznevelési törvény módosítása nyomán pedig tovább megnövekedhet a családi napközi alapítás iránti érdeklődés. Mint ismeretes 2014. szeptemberétől hároméves kortól kötelező óvodáztatást.

 

„Azt tapasztaljuk, hogy egyre többen szeretnének családi napközit nyitni, ezt meg is tehetik, de a létesítéséhez tanfolyamot kell elvégezni.” mondta Ráczné Olasz Edit, gyermekvédelmi szakértő, aki 14 éve foglalkozik a családi napközi témájával, és aki szakértőnek számít a régióban. Mint mondta a családi napköziben 2014-től a 3-5 éves koruaknak szolgáltatást nyújtónak rendelkeznie kell az óvodapedagógus munkakör betöltéséhez előírt szakképzettséggel. Ezért egy 60 órás tanfolyamot kell elvégezni. Ennek a képzésnek évek óta az egyik bázisa Hódmezővásárhelyen van.

A napokban heten kapták meg tanúsítványukat, köztük a bevezetőben idézett Vörös Fanni. A családi napközi alapításához szükséges tanfolyamot most végezte el, például az Egyesült Államokból nemrég hazatért házaspár férfitagja, Puskás Mihály, aki két kisfia mellett szegedi nagykertes házukban rendeznek be családi napközit. Szándékuk szerint egy kis angoltanulással is megspékelik majd a hozzájuk napközibe járó gyerekek mindennapjait.

A derekegyházi Vácziné Szabó Ágnes számára a tanfolyam elvégzése azért lett fontos, mert a községben kapott gondozói állást egy családi napköziben. Mint mondta örül, mert így nem kell naponta több órát utazni sem neki, sem a gyerekeinek.

 

Ráczné Olasz Edit is megerősítette, hogy az új jogszabály tükrében a családi napközi előnyös lesz a kistelepüléseken élő gyerekes családok számára, ahol például vagy bezárt, vagy egyáltalán nincs óvoda. A családi napközi előnye éppen a rugalmasság, hiszen jelenleg elsősorban bölcsődés korú gyerekeket visznek családi napközibe, illetve az iskolások délutáni elfoglaltságát biztosítják, vagyis például Vásárhely 10 működő családi napközijében is 20 hetestől 14 éves korig vannak napközisek, akik - és ezt fontos hangsúlyozni - jellemzően valóban családias légkörben töltik a napjaikat.

Ezt csak nagyon nagy szívvel szabad csinálni. És ez a leglényegesebb! Mindig ez a tanfolyamjaink vezérfonala is, mondta Ráczné Olasz Edit, aki a tanfolyamokat is vezeti.

 

Kapcsolódó cikkünk:

 

Óvoda helyett családi napközi

Képünkön a legutóbbi tanfolyan végzősei megkapják a tanúsítványt

 
 
VH
 

Olvassa el ezt is!

Jól hallod?

Jól hallod?

A nyári szezonban a legtöbben a nyaralással és talán a vízparti kikapcsolódással foglalatoskodunk, mintsem a betegségekkel. Pedig jobb lenne erre is figyelni.
Nem versengés, hanem együttműködés kezdődik

Nem versengés, hanem együttműködés kezdődik

A bejelentő személyazonos- ságának kötelező megadása nyilván visszatartó hatású lesz az állami bejelentéseknél. A másik rendszer jóval rugalmasabb.

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Díszdiplomákat és díszokleveleket adtak át

Köszöntötték azokat, akik évtizedeken át végzett áldozatos munkájukkal, illetve kiemelkedő teljesítményükkel gazdagították Vásárhely közösségét.
Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

Elhunyt Dr. Kruzslicz István Gábor

81 éves korában augusztus 28-án elhunyt Hódmezővásárhely Pro Urbe díjas történész, volt levéltárvezető. 
 

És ezt már olvasta?

Győzelemmel nyitott a Kosársuli
Győzelemmel nyitott a Kosársuli A fordulást követően kezébe vette a sorsát a Vásárhelyi Kosársuli, és magabiztosan zsebelte be a győzelmet a nyitófordulóban.
 
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások
Folytatódnak az óvodai mosdó felújítások A Villeroy & Boch Magyarország Kft. idén az Oldalkosár utcai Óvoda két mosdóját alakította át a mai kor követelményei szerint.
 
László Alexa sikere Dél Koreában
László Alexa sikere Dél Koreában

Két nyert mérkőzéssel a nyolcaddöntőig jutott a formagyakorlatosok Chuncheonban zajló vb-jén László Alexa, a A Máté Teakwondo sportolója.

 
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026
Családi események Hódmezővásárhelyen 2026 2026. 38. hét. Mindannyiunk élete egy csepp a végtelen óceánban...
 
Pályaválasztási segítség
Pályaválasztási segítség Sikeres volt szeptember 18-án a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum népszerű pályaorientációs rendezvénysorozata, a SkillFest.
 
Új napelempark Algyőn
Új napelempark Algyőn A beruházás a MOL algyői létesítményeinek energiafüggetlenségét erősíti, javítja az elektromos ellátás rugalmasságát, és évente 13 000 tonnával csökkenti a telephely CO2-kibocsátását.
 
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon
Kutatók Éjszakája a Mezőgazdasági Karon Az SZTE Mezőgazdasági Kar idén is csatlakozott az országos Kutatók Éjszakája programsorozathoz. Részletes program.